Gondolta volna, hogy több ezer kifejezés közül választhatunk, ha jellemezni szeretnénk egy embert? A Tulajdonságszótárban 3150 külső és belső emberi tulajdonságot sorolunk fel és magyarázunk. Gyűjteményünk a mai nyelv szavai mellett tartalmaz régiesnek ható (pl. bogárszemű, kalmárlelkű, sáfár), illetve újabb kifejezéseket is (pl. alfa-hím, megmondóember, netceleb), sőt a szleng szókincséből is szemezgettünk (pl. IQ-harcos, nyomi, partiarc).
A Tulajdonságszótárban feltüntettük a kifejezések ellentétét is, hiszen a mindennapi életben gyakran jellemzünk valakit valamely tulajdonság hiányával (pl. beképzelt – alázatos; neveletlen – illedelmes; ügyefogyott – leleményes).
Mivel számos tulajdonság hasonló jellemzőt fejez ki, a kötet végén a címszavakat 11 nagyobb és 194 kisebb fogalomköri csoportba rendeztük el, így egymás mellett láthatók például a boldog, derűlátó, életvidám, jó kedélyű és pozitív fogalmak.
Ajánljuk a szótárt mindazoknak, akik érdeklődnek a lélektan és a nyelvészet iránt. Sőt azoknak is érdemes belelapozni, akik írással foglalkoznak, hogy színesebben alkothassanak meg egy-egy jellemrajzot. Hasznos olvasmány lélektannal foglalkozó szakemberek számára is, akik személyleíró szókincsüket bővítve még árnyaltabban írhatnak le egy embert.
A magyar szótárirodalomban újdonságnak számító Tulajdonságszótár Dormán Júlia pszichológus és Kiss Gábor lexikográfus közös munkája.
Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat 35. tagja
Egy legendás könyv átdolgozott és felújított változatát tartja kezében az olvasó: a Helyesírási önképző csaknem négy évtizede segít gyerekeket és felnőtteket abban, hogy helyesírási tudásukat tökél...
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
Online ár:
3 052 Ft
Eredeti ár: 3 590 Ft
Online ár:
3 791 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján