Jelen munka tekinthető az első olyan kísérletnek, mely kifejezetten arra vállalkozik, hogy a Salòi Köztársaság, a Déli Királyság és Magyarország 1943–1945 közötti diplomáciai kapcsolatait rekonstruálja és periodizálja. Az olasz–magyar diplomáciatörténet legfontosabb állomásainak bemutatásán túl a kötet egyik vállalt célja, hogy Itália történetének olyan közismert fejezeteiről is részletesebben ismertetést adjon, mint az olasz kiugrás és annak magyarországi következményei (a budapesti olasz követség két pártra szakadása) vagy a veronai per, amelyről magyar nyelven eddig nem született hosszabb terjedelmű írás. 1943. szeptember 8-a az olasz történelemben hasonló cezúrát jelentett, mint 1944. március 19-e a magyar történelemben. A munka tudományos eredményei között szerepel, hogy nem pusztán a háborúból való kiválás taglalására szorítkozik, hanem párhuzamba is állítja azt a magyarországi történésekkel, és igyekszik érzékletesen bemutatni, hogy az olaszországi események konzekvenciái milyen hatással voltak a német és a magyar külpolitika alakulására.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Bolgár Dániel történész amellett érvel nagy anyagot feldolgozva, egyszerű szavakkal és merész humorral, hogy mindenki azt kapta, amit nem érdemelt.A teljesítmények elbírálását ugyanis elfogulttá te...
Online ár:
4 599 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján