FÜLSZÖVEG
Az olvasókönyv Horváth Péter 5. osztályos történelemtankönyvéhez készült, de a más tankönyvből tanulók vagy más korosztályhoz tartozók is érdeklődéssel forgathatják. Az ókor mellett az őskorhoz és a magyar őstörténethez is forrásokat ad: törvények, levélrészletek, színes életrajzok, kortársi feljegyzések hozzák életközelbe a tárgyalt időszakot és helyszínt. Megelevenednek az eseményeket meghatározó személyiségek, s megismerjük az akkor élt emberek hétköznapjait, gondjait, örömeit. Fontos, hogy az olvasókönyv ízelítőt ad az emberi kultúra olyan értékeiből, mint a Biblia, a Dalok könyve, a Gilgames eposz, az Odüsszeia, Hésziodosz versei, Cicero beszédei, a klasszikus ókori történetírók művei stb. Több mint 200 forrás került a válogatásba, érthető feldolgozásban. Csak olyan tartalmú és hosszúságú szövegeket, szövegrészleteket közlünk, amelyeket a 10-11 éves gyerekek képesek befogadni, és amelyeket szívesen elolvasnak. A források feldolgozását rövid bevezető magyarázat és kérdések, feladatok segítik.
Bízunk benne, hogy olvasókönyvünket tanár s diák egyaránt megkedveli, s használata a tanórai munka szerves része lesz.
"Ez a király (ti. Nagy Sándor) rövid idő alatt nagy tetteket hajtott végre: vele született bátorságának és intelligenciájának köszönhetően nagyszerű tetteivel felülmúlta az összes többi királyt, ak...
Online ár:
1 530 Ft
Eredeti ár: 1 800 Ft
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
Online ár:
5 857 Ft
Eredeti ár: 6 890 Ft
Online ár:
3 791 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft