Az újítás, az innováció közkeletű kifejezés. Megtalálható a vállalatvezetők szótárában, a gazdasági elemzésekben, sőt, igen előkelő szerepet játszik az egyes politikai pártok programjában is. Lassan száz éve már, hogy Joseph Schumpeter elsőként utalt arra, hogy a gazdasági események alakulását nem annyira a tőke és a munka határozza meg, sokkal inkább egy harmadik tényező: az innováció. Az újításokat sosem szervezetek, csoportok hozzák létre, hanem elszánt és áldozatkész egyének. Mindenki tudja, aki újításokon dolgozik vagy dolgozott valaha, hogy vannak olyan időszakok, amikor az ember már-már feladja a próbálkozást. Milyen fontos volna ilyenkor egy buzdító szó, egy bátorító beszélgetés vagy egy idézet, mely megmutatja, hogy mások is ugyanúgy megküszködtek az eredményért. Hans-Jürgen Quadbeck-Seeger nevéhez több mint 50 szabadalom fűződik (a BASF AG kutatásokért felelős elnöki tagja volt, 1994-95 között a Német Kémikustársaság elnöke, s jelenleg a Heidelbergi Egyetem tiszteletbeli professzora, a Max-Planck Társaság szenátusának tagja ), így saját maga is tapasztalta milyen nehéz dolga van az újítónak, s milyen sokat segíthet egy-egy a motivációt serkentő, új lendületet adó vicc, frappáns idézet, bölcs gondolat. Mialatt az idézeteket A-tól Z-ig a legkülönbözőbb témákban, mint elismerés vagy kétségek nagy alkotóktól, mint Asimov, Drucker, Churchill vagy Picasso összegyűjtötte s rendszerezte, elképzelte leendő olvasóit is: fogékony olvasóra vágyom, aki felfedezőútra indul a könyvben, majd leteszi azt a kezéből, amikor megtalálta benne a maga számára a választ és újult erővel gyürkőzik neki problémái megoldásának.
Ez is elérhető kínálatunkban:
E kötet másfél év munkájának a gyümölcse. Még 2020 végén határozta el néhány lelkes szakember, hogy megalapítja a Digitális Jogalkalmazás Munkacsoportot azzal a céllal, hogy a korszerű jogi technol...
Online ár:
3 950 Ft
Eredeti ár: 4 646 Ft
Online ár:
2 803 Ft
Eredeti ár: 2 950 Ft
Online ár:
2 470 Ft
Eredeti ár: 2 600 Ft
Online ár:
19 000 Ft
Eredeti ár: 20 000 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján