Ehhez fogható könyv eddig még nem jelent meg Magyarországon. Szerzői (Halzer Györgyi és Lóránt Mónika) nem kevesebbre vállalkoztak, minthogy bemutassák a kelták művészetének legjavát olyan képes-rajzos formában, hogy akit érdekel ez a kultúra, részt vehessen velük a művészi alkotásban.
A kelták misztikus, varázslatos világában nem érnek annyit a szavak, mint mai verbális információktól függő világunkban. Vannak szavakkal át nem adható üzenetek, érzések és tanítások. Ezeknek a titkoknak a lényege nem az elmondhatatlanságban, hanem a megfogalmazhatatlanságban van. A kelták korának legfontosabb értékeit leginkább szimbólumaikon keresztül érthetjük meg. Ezek az emberiség közös gyökereiből fakadnak, amit C.G. Jung a kollektív tudattalannak nevezett, a szellem és a lélek régiójából. Az előttünk élők életüket, hitüket és érzésiket odaadó munkával örökítették meg. Olyan ez, mint egy kódnyelv. A könyv lényegében erről szól, szavak nélkül, újrarajzolva, színezve, festve juthatnak vissza az olvasók ebbe az ismeretlen, szép és misztikus korszakba.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Képek vesznek körül minket: laptopon, telefonon, magazinokban, újságokban, olyan könyvekben, mint ez, és - még mindig - ott lógnak a falakon is. Legalább annyit gondolkodunk képekben, mint szavakk...
Online ár:
8 479 Ft
Eredeti ár: 9 975 Ft
Online ár:
5 015 Ft
Eredeti ár: 5 900 Ft
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Online ár:
3 705 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján