Az indiai származású Selvarajan Yesudian e híres művében a tökéletes egészség megszerzésének és megőrzésének módszereit ismerteti, bizonyítva a hatha jóga testet-lelket egyaránt gyógyító erejét.
Húszéves korában „belső indíttatásra” hosszabb európai útra indult, melynek elsődleges céljaként a keleti kultúra és a nyugati életmód összekapcsolását jelölte meg. Ebben volt segítségére Haich Erzsébet, akivel sikerült úgy összeállítaniuk a gyakorlatokat, hogy „megfeleljenek azoknak a nyugatiaknak, akik céltalan és túlzott elfoglaltságuk mellett hajlandók egy kevés időt egészségüknek is szentelni”.
Könyvükben megmagyarázzák a hatha jóga lényegét, illetve rámutatnak azokra a pontokra, melyekben eltér a többi jógától. Leszögezik, hogy „aki a hatha jóga szabályait megtartja, az sohasem lesz beteg és késő öregségéig vasegészségnek örvend”. A rendszeres hatha jógázók legyőzik félelmeiket, uralkodni tudnak testük felett, ezenkívül elsajátítják az egyik legfontosabbat: a helyes légzést.
A légzőgyakorlatok és ászánák (testtartások) fotókkal illusztrált, pontos leírása mellett ismerteti a kötet az egyes gyakorlatok végrehajtási módját és jótékony élettani, illetve gyógyító hatását. A huszonegy hétre bontott és táblázatos formában közreadott gyakorlatsorokat mindenki aszerint gyakorolhatja, hogy milyen eredményt akar vele elérni.
Az európai ember élettempójához, szemléletéhez igazított jógakönyv minden, a természetes életmód iránt fogékony olvasónak ajánlott.
Az "Agykontroll" című, nagy sikerű könyv amerikai írója új könyvével 40 nap alatt tanítja meg az olvasót az öngyógyítás és gyógyítás egyszerű és hatásos módszereire. Többek között a kézrátétellel v...
Online ár:
2 613 Ft
Eredeti ár: 2 750 Ft
Online ár:
2 720 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft
Online ár:
4 667 Ft
Eredeti ár: 5 490 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
Online ár:
2 720 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft