A könyv foglalkozik a vírusokkal és egysejtűekkel, az állatok, növények és gombák testfelépítésével és életműködéseivel. A négy alapszövet megismerése érthetővé teszi az élő anyag szerveződését szervekké ill. szervrendszerekké.gy nyílik mód annak beláttatására, hogy a biológiai evolúció során, a sejtes szerveződés kialakulását követően jelent meg a többi, mind magasabb, bonyolultabb organizációs szint, az első egyed kialakulásáig. Az élőlények bonyolult életműködései csak akkor érthetők meg, ha világosan látszanak a szervrendszerek és életjelenségek ontogenetikus és filogenetikus változásainak fő vonásai, az egysejtűtől egészen az emlősökig. A növénytan témaköre a növényvilág alapvető egységével, a növényi sejtek által létrehozott növényi szövetek megismerésével kezdődik, majd a szövetek csoportosulásával létrejött különböző szervek felépítésének, működésének a bemutatása következik, mindenütt hangsúlyozva a fejlődés, valamint a funkció és a struktúra kapcsolatát.