Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 21.
Az Árpád-házi királyok és Rurikida fejedelmek című munkánk egy olyan kutatási téma összefoglalása, amely idestova három évtizeddel ezelőtt kezdődött. Igaz, mindig egy-egy forrás elemzése, vagy egy-egy adatsor összegzése képezte a vizsgálódás tárgyát. Aki ismeri a szerző témába vágó publikációit joggal gondolja, hogy egy tanulmánykötetet tart a kezében, amely összefűzi a korábbi hosszabb-rövidebb írásokat. Ez részben igaz, hiszen egy-egy alaposan átgondolt szövegvizsgálatról, vagy gondosan összeillesztett eseménytörténeti mozaikról a szerző véleménye alapvetően nem változott meg. Mégis úgy gondoljuk, jelen munkánk ennél másabb és több. Egyrészt azért, mert tartalmaz olyan részeket, amelyek még sehol sem láttak napvilágot; másrészt azért, mert a más irányú kutatások változtattak a kapcsolattörténeti téma optikáján is. És végül akad olyan pont is, ahol a régebbi tanulmányokhoz képest a szerző véleménye megváltozott. Ügy véljük, illő ráirányítani a figyelmet ezekre a módosulásokra.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A középkori Magyar Királyság történeti kronológiája, 997-1526 című kötetben kronologikus sorrendben találhatók meg a Magyar Királyság uralkodóinak magánéletéhez (születés, házasság, gyermekek, halá...
Online ár:
6 375 Ft
Eredeti ár: 7 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján