A 2012-ben elfogadott új Munka Törvénykönyve nagymértékben megváltoztatta a rendszerváltás óta kialakult munkajogi szabályozást. Ez a jegyzet, nevével összhangban az új, hatályos egyéni és kollektív munkajog alapjait ismerteti. Nem tér ki minden részletszabályra, sem a közszféra munkajogára, de a versenyszféra munkajogának lényegét, alapvető szabályait igyekszik olvasmányos, könnyen érthető formában bemutatni az Olvasónak. A könnyebb tanulást segíti a kötet közérthető nyelvezete, a gyakorlati példák, kiemelések, a bonyolultabb összefüggéseket összefoglaló táblázatok és ábrák, illetve a fejezetek végén szereplő rövid összegzés. A sok, pontosan megjelölt bírósági határozatra, jogszabályhelyre való hivatkozás a részletesebb ismeretekre vágyóknak is kiindulási pontot jelenthetnek. A kötet szerzői munkajogász szakemberek, egyetemi oktatók, akik gyakorlati és oktatási tapasztalataik alapján olyan jegyzetet szerettek volna készíteni, amelyből szeretnek tanulni a munkajog iránt érdeklődők. A könyvet egyetemi hallgatóknak írtuk, akik a munkajogot alapszinten tanulják, de bátran ajánljuk a munkajog iránt érdeklődő munkáltatók és munkavállalók figyelmébe is. A jegyzet azoknak szól, akik gyorsan, könnyen szeretnék elsajátítani a hatályos munkajogi szabályozás alapjait.
A kötet a régészeti feltárási jog hazai történetét és hatályos szabályozását mutatja be, a kincstalálástól a régészeti feltárások jogáig.
Online ár:
2 470 Ft
Eredeti ár: 2 600 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
19 000 Ft
Eredeti ár: 20 000 Ft
Online ár:
6 650 Ft
Eredeti ár: 7 000 Ft
Online ár:
4 039 Ft
Eredeti ár: 4 751 Ft