Idestova másfél esztendeje rendezte meg a Pécsi Egyházmegye Egyháztörténeti Bizottsága azt a szakmai tanácskozást, mely válogatott előadásainak szerkesztett változatát jelen kötetben vehetik kézbe az érdeklődők. A konferencia megrendezését két körülmény tette időszerűvé. Ezek közül az egyik Szatmári György pécsi püspökké történő kinevezésének és szentszéki megerősítésének (1505) félévezredes jubileuma, a másik pedig a Pécsi Püspökség megalapításának közelgő millenniuma (2009), és az ezzel kapcsolatos szakmai előkészületek. A konferencián tizenegy előadás hangzott el, melyek igen széles tematikát öleltek fel. Az egyháztörténettel foglalkozó szakemberek mellett, irodalom- és, művészettörténészek, valamint régészek mutatták be a korszakra vonatkozó legújabb kutatási eredményeiket. A tanulmánykötet ugyan csak hat tanulmányt tartalmaz, azonban a konferencia előadásainak széles tematikáját hűen tükrözi. Három egyház-, egy irodalomtörténeti, és két régészeti témájú dolgozat alkotja a kötetet.'Erdélyi Gabriella tanulmánya a szerző legújabb vatikáni kutatásaiból ad „ízelítőt", ugyanis az eleddig kevésbé kutatott Apostoli Penitenciária Pécs egyházmegyei kérvényeiről nyújt áttekintést. A következő két tanulmány az egyházi középréteg szerteágazó kapcsolatrendszerét mutatja be egy-egy intézmény példáján: Kristóf Ilona a váradi, a kötet szerkesztője pedig a pécsi székes káptalan kanonokjait vizsgálta.Jankovits László az erdélyi szász származású kiváló humanista, Jacobus Piso és a későbbi esztergomi érsek, Szálkái László kapcsolatát mutatja be, elsősorban irodalomtörténeti aspektusból. A kötetet két régészeti- művészettörténeti dolgozat zárja. Az első, mely a Perényiek Siklóson megvalósított reneszánsz építkezéseit tárja az érdeklődők elé a legújabb kutatások alapján,Bartos György és Jüan Cabellotollából származik. A könyv záró tanulmányában Bodó Balázs tekinti át Pécsvárad reneszánsz építészet emlékeit.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Sziluán atya, az orosz származású áthoszi szerzetes, a XX. századi ortodox keresztény spiritualitás kivételes alakja, akinek személyes vallomásként megörökített tanításai a nyugati egyházban Szent ...
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
2 890 Ft
Eredeti ár: 3 400 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján