Az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszéke hosszú idő után 2013-ban és 2014-ben jelentetett meg új tankönyveket a közigazgatási jog általános részének témakörében. Ezek a tankönyvek – szakítva az előző hasonló munkák szerkezetével – egy sorozat részei, ahol külön kötetekben jelenik meg a közigazgatási szervezeti és közszolgálati jog, valamint a közigazgatási hatósági eljárásjog. Az új könyvekben az alapvető és – már amennyire ez a közigazgatási jogban egyáltalán lehetséges – időtálló ismeretek összefoglalására törekedtünk, ezért nagyobb teret kapnak a nemzetközi összehasonlító ismeretek, valamint a szakterület dogmatikai alapjai. Továbbá a sorozat minden kötete hosszabb-rövidebb fejezeteket szentel a vonatkozó uniós szabályozás, illetőleg az uniós tagállamok közigazgatási megoldásai bemutatásának. A kötetek a közigazgatást jogi szempontból közelítik meg, célunk kifejezetten a közigazgatási jog és jogtudomány oktatása, igazodva a jogászképzés követelményeihez, de a nemzetközi és uniós kitekintés miatt ez a szervezeti jogi tankönyv jól használható a politológusképzésben, illetve az alapozó jelleg alkalmassá teszi e tankönyvet a közigazgatási jogi ismeretek oktatására az igazgatásszervezői szakokon is. A közigazgatást érintő gyorsan változó jogalkotás azonban szükségessé teszi, hogy az új kiadásokban a fontosabb változásokat átvezessük. Ezért jelenik meg második alkalommal átdolgozott kiadásként a Közigazgatási jog – Általános rész I. című tankönyvünk.
A kötet a régészeti feltárási jog hazai történetét és hatályos szabályozását mutatja be, a kincstalálástól a régészeti feltárások jogáig.
Online ár:
2 470 Ft
Eredeti ár: 2 600 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
19 000 Ft
Eredeti ár: 20 000 Ft
Online ár:
6 650 Ft
Eredeti ár: 7 000 Ft
Online ár:
4 039 Ft
Eredeti ár: 4 751 Ft