BIGGERS: A SÁRGA DETEKTÍV
Bekopogott a negyvenes szoba ajtaján, s egy magas, rendkívül csinos hölgy nyitott neki ajtót. Haja éppúgy, mint ruhája, aranyszínű volt, és hangja – ami most már nem telefonon hallatszott – az egykedvű felügyelőt is elragadta. – Mr. Duff, úgy örülök. – Még a lélegzete is elakadt egy kicsit. – Itt van az uram levele. A detektív elvette, és zsebre dugta. – Ezer köszönet érte. Hát lejönne akkor velem? Itt a lift. Betessékelte a kis fülkébe, maga is utánalépett, s megnyomta az első emeleti gombot. A lift bizonytalanul, lassan, akadozva süllyedni kezdett.
E percben, közvetlen a feje mellett, lövés dördült el, valami kis tárgy röpült át a levegőn, és leesett a lába elé. Az asszony arca megdöbbentette. Karjába kapta, és kétségbeesve vette észre, hogy az aranyruha derekán sötétvörös folt támad. – Mindennek vége – suttogta Sybill Conway. Duffnak nem jött ki a hang a torkán. Kinyújtotta a kezét, és vadul megrázta a lift bezárt ajtaját. De a franciák rendíthetetlen találmánya nem állt meg. A detektív szívét halálos kétségbeesés öntötte el. Látta, hogy gyilkolnak meg egy asszonyt a közvetlen közelébe…
A gyilkosságsorozat Londonban kezdődött. Ott egy turistacsoport egyik tagját ölték meg. A nyomozás során újabb és újabb gyilkosság történik – Duff felügyelő is majdnem áldozatául esik a merénylőnek –, de végül is Charlie Chan, a híres, kínai származású nyomozó egyetlen mondat egyetlen jelzőjéből megoldja az egész rejtélyt, azaz megtalálja a tettest.
REJTŐ: TEXAS BILL, A FENEGYEREK
Körözvény! Ezer dollár jutalom annak, aki az állítólagos Texas Bill, középtermetű, fekete hajú, fehér fogú, Arizonában és néhány környező államban közismert csavargót ÉLVE VAGY HALVA kézrekeríti. Nevezett egy feltűnően szép asszony társaságában Kindlow felé szökött. Nevada Állam Kormányzója nevében A conneictedi sheriff Thompson Emberek! Texas Bill orvul rám lőtt, és elszöktette a feleségemet. Ezért megölöm. Aki befogadja, aki élelmet ad a szökevényeknek, vagy bármi módon kezükre jár, azt megölöm, házát felgyújtom, állatait elpusztítom. Isten engem úgy segéljen. A Lord
WALLS: ÉSZAKI SZÉL
„- Pierce Gimblett útja Broadmoorban van… de mi van a gyilkossal? – Túlságosan bonyolult az egész, de most már újra határozott irányban folyik a nyomozás. Ira Chipman apja a gyilkosság napján eljött ebbe a házba, mert beszélni akart Jervasszel. Eljött Hollowaybe és azóta nyoma veszett. – Meg fogják találni. – Remélem, de ha megkerül, kérdés, hogy fény derül-e erre a borzalmas gyilkosságra. Túl sok itt a rejtély.. Mi köze hozzá Gimblettnek, a kalapácsának, a fekete múzeumnak? Mit jelent, hogy a kalapács eltűnt, miért pusztultak el a halak, és az áldozaton miért volt vadonatúj piros, női papucs? Ezek mind megzavarnak…. Abbot bólintott és kíváncsian vizsgálta a felügyelő töprengő arcát. – Csak beszéljen tovább- biztatta Oliphan-t. – Ne felejtse, hogy pszichológus vagyok és segítségére lehetek… – Nincs tovább! Azt hiszem rövidesen megtudjuk, hogy Gimblett szökésében milyen szerepet játszott Matthew Layard, a broadmoori elmegyógyintézet őre, de a piros papucs..” A szeles-mocsaras hollowayi vidéken, a női fegyház szomszédságában áll Noel Jervas nyugdíjas felügyelő háza. A különc nyomozó hírhedt bűnesetek gyilkos szerszámait gyűjtötte híres fekete múzeumába. Egy nap a felügyelőt szétzúzott fejjel találják, a múzeumból pedig eltűnik a poplari rém, Gimblett kalapácsa. A nyomozás egy helyben topog, mígnem fél év múlva Oliphant felügyelő veszi kezébe az ügyet…
Óvakodj a szavaktól, gyilkos erővel bírnak! Angela Wood, az ügyes zsebtolvaj csak meg akart leckéztetni egy udvariatlan alakot. Észrevétlenül elemelte a férfi táskáját, de amikor átkutatta, mindöss...
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft