A könyv három japán színésznő társadalmi és szakmai öndefinícióját alapul véve vizsgálja a nyugati és a japán színjátszás 19–20. század fordulóján bekövetkező „találkozását” az interkulturális színház elméletei keretében. Kiemelt szerepet kap ezáltal a „nyugat–kelet”, illetve a „nyugat–japán” binaritások problematikája. A kötet az interkulturális színház fogalmi kereteinek, valamint a korszak japán történeti hátterének bemutatása után részeletesen vizsgálja Sadayakko, Matsui Sumako és Hanako karrierjét, kitérve a hozzájuk kapcsolódó emblematikus előadások bemutatására és elemzésére, valamint a korabeli nyugati és keleti közönség befogadói magatartására. Az elemzés arra mutat rá, hogy noha a színésznők, a hozzájuk kapcsolódó társulatok, illetve a nyugati (köztük magyar) és keleti nézők is az egzotikus és távoli Idegen vonzásában álltak, valójában sosem kerültek teljesen kívül a Sajáton. A könyv a magyar nyelvű szakirodalomban hiánypótló szerepet tölt be, illetve a nemzetközi szakirodalomban is új megközelítést alkalmaz, amennyiben a három színésznő jelentőségét együtt, összehasonlító eszközökkel vizsgálja.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
A közvélekedés szerint a vészkorszak és a holokauszt eseményeiről a háború után sokáig nem beszéltek, egyáltalán nem vagy csak alig jelentek meg irodalmi és történetírói munkák e témáról, és csupán...
Online ár:
2 700 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján