Míg a magyar liberális reformerek céljait és tevékenységét a történettudomány feltárta, addig ellenfeleikét, a magyar konzervatívokét az ismeretlenség homálya fedte el, amelyre mítoszok rakódtak. Arról, hogy a konzervatívok és a liberálisok programja között nem volt lényeges különbség, csak az átalakulás ütemében; s a konzervatívok képviselték a magyar polgári átalakulás békés, harmonikus, kívánatos útját. Dénes Iván Zoltán monográfiája Kecskeméti Károly liberalizmus-monográfiájának ikerpárja. Úttörő munka, amely nagyarányú forráskutatás és a források alapos feldolgozása alapján szembesíti a 19. század végén meggyökeresedett és szívósan továbbélő elképzeléseket a reformkori konzervatívok szerepével és értékvilágával. Az 1840-es évek elején kibontakozó – a korábbiaknál modernebb – magyar konzervativizmus a liberális kihívásra adott válaszként született meg mint korszerűsítő, alkotmányvédő, rendteremtő program, amely a liberális reformellenzék visszaszorítására és a magyar kormányhatóságok hatáskörének tágítására irányult. A monográfia a „fontolva haladók” céljait, érveit és kezdeményezéseit tárja fel, rekonstruálja, elemzi, szembesíti a liberális vitapartnerek állásfoglalásaival, értelmezi, majd nyomon követi a konzervatívokról alkotott mítoszok kialakulását.
A sorozat eddig megjelent kötetei: Dénes Iván Zoltán: A szabadság értelme-az értelem szabadsága 1. Dénes Iván Zoltán: A bűnbaktól a realista lényeglátóig. 2. Balog Iván: Politikai hisztériák Közép- és Kelet Európában 3. Kovács Gábor: Az európai egyensúlytól a kölcsönös szolgáltatások társadalmáig 4. Tóth-Matolcsi László: Műhely a lehetetlenséghez 5. Gángó Gábor: Eötvös József uralkodó eszméi 6. Trencsényi Balázs: A politika nyelvei 7. Perecz László: Nemzet, filozófia, „nemzeti filozófia” 9. Dénes Iván Zoltán: Szabadság – közösség Programok és értelmezések 11. Dénes Iván Zoltán: Magyar liberalizmus. 1790–1848
Ez is elérhető kínálatunkban:
Ez a kötet nagyszabású kísérlet arra, hogy bemutassa a magyar 1848-1849 történetének legfontosabb eseményeit és törekvéseit; felvillantsa az elmúlt közel 175 év ezzel kapcsolatos politikai, közélet...
Online ár:
8 483 Ft
Eredeti ár: 9 980 Ft
Online ár:
3 791 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
4
az 5-ből
1 értékelés alapján
Gazdag forrásanyagra támaszkodó, igényes munka. Egyetlen problémája,hogy a központi kérdéséből(jogkiterjesztés) kifolyólag a konzervatívok eleve csak "vesztesek" lehetnek. Ezzel háttérbe szorítva némileg a konzervatív agrár,financiális,illetve a bankrendszert érintő modernizációs programot.