A nyelvekről-nyelvtanulásról... és még valami

Összefoglaló

Lassan már negyven éve foglalkozom idegen nyelvekkel. Még mindig tanulok újakat, ismételgetem a régieket, és már harminc éve nem csak a hobbim ez, hanem a munkám is. Ezért felhatalmazva érzem magam, sőt kötelességemnek tartom, hogy röviden leírjam a nyelvtanulási módszeremet, a tanulás és a fordítói munka során szerzett tapasztalataimat, hogy ilyen módon segítséget nyújtsak azoknak, akik nyelvekkel kívánnak foglalkozni.

Könyvem nem tudományos céllal írom, vagyis sem a nyelvek szerkezetével, tudományos feldolgozásával, sem a tanulók és a tanítók pszichológiai, „tehetségbeli” adottságaival nem óhajtok foglalkozni. Ilyen műveket minden érdeklődő maga is beszerezhet könyvtárakban, könyvesboltokban. Célomnak egyedül azt tartom, hogy a nyelvtanulók – főként a kezdők – számára útmutatást nyújtsak a nyelv kiválasztásához, annak megállapításával, hogy miért is akarnak megtanulni valamilyen idegen nyelvet. Szeretném felhívni az olvasók figyelmét arra, hogy a céljuk kiválasztásánál mire ügyeljenek és nyelvtanulás közben milyen nehézségekkel találhatják szemben magukat.

Röviden szeretném bemutatni az egyes nyelvcsaládokat és nyelveket, a közöttük levő hasonlóságokat, illetve eltéréseket, amelyek figyelembevételével az érdeklődő könnyebben, gyorsabban ismerhet meg egy bizonyos idegen nyelvet. Kitérek egyes írásfajtákra és ábécékre, a tanuló szemszögéből vizsgálva azokat.

Egy kicsit majd azon is elgondolkodom, hogy az ember mire is használhatja nyelvtudását. Hiszen aki megtanulja a nyelvet, lehet majd nyelvtanár, nyelvész, idegenvezető, tolmács, műszaki- vagy műfordító. Mindegyik fentebb felsorolt foglalkozásnak az alapfeltétele legalább egy idegen nyelv és az anyanyelv jó ismerete, de mindegyik hivatáshoz más-más belső adottságra van szükség. Nem biztos például, hogy egy jó fordítóból jó tolmács, vagy jó nyelvtanár válna.

Könyvem legvégén pedig néhány példán szeretném bemutatni a fordításban – műfordításban, hiszen ez a foglalkozásom – előforduló nehézségeket, baklövéseket, főleg, ha közvetítőnyelvből fordítunk. Különösen jó példákkal szolgálnak erre a volt Szovjetunió területén élő kis népek irodalmai. Ha összehasonlítjuk az eredetit az orosz fordítással, illetve a kettőből készült magyar nyelvű fordítással, a szövegek gyakran annyira eltérnek egymástól, hogy a magyar alapján fel sem lehet ismerni az eredetit. Leginkább a versfordításokra vonatkozik ez, amikor is az orosz változatban teljesen más versformák fordulnak elő, mint például az azerbajdzsán vagy burját eredetiben.

Tudom, manapság egyre többen csak azért tanulnak nyelveket, hogy abból anyagi hasznuk legyen. Ilyenkor vagy a világnyelveket tanulják meg (pl. angol német, francia, spanyol) gondolván, hogy ezeken a nyelvterületeken nagy lehetőségeik vannak, vagy éppen a kis nyelveket, hogy ne kelljen számolniuk a konkurrenciával. Talán, ha majd „nyugodtabb szelek fognak fújni”, az embereknek a kultúrára is jut idejük és pénzük, és a könyvesboltokban több komoly művészi értékű irodalom jelenik majd meg. (A kisebb népek kultúrájával is meg kellene ismerkednünk; ott is születhetnek – és születnek is – nagy irodalmi tehetségek.)

Vagy akkor már gépek fogják végezni a fordítói munkát?