2013 márciusában lesz negyven éve annak, hogy e könyv szerzői Budapestet elhagyva, két kis gyermekükkel, Mogadishuban Afrika földjére léptek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megbízásából Szomália elmaradott, közegészségügyi-járványügyi helyzetének javításán kellett munkálkodniuk. Szomália fővárosában, Mogadishuban, az Indiai-óceán partján eltöltött majdem öt év alatt szerzett ismereteikről, benyomásaikról, élményekben dús mindennapjaikról, szakmai munkájuk eredményeiről számolnak be e képekkel illusztrált könyvükben. Ezt a periódust életük legszebb éveinek tekintik, így különösen érinti őket az ott lejátszódó, immáron húsz éve tartó humanitárius katasztrófa. Ezért fontosnak tartották, hogy emléket állítsanak Szomália története azon időszakának, amely a stabilitás és a fejlődés aranykoraként maradt fenn az idősebb szomáli generáció emlékezetében is.E békés korszak ellentéteként összefoglalják az utóbbi évtizedekben ott lejátszódó tragikus, polgárháborús eseményeket, azok nemzetközi kihatásait (pl. kalózkodás), valamint annak a szomáli nép életére gyakorolt tragikus következményeit. Felteszik a kérdést, és választ is próbálnak találni arra, hogyan lehetne ebből a végtelen emberi szenvedésből, e reménytelennek látszó helyzetből kiutat találni, mielőtt az események Szomália teljes megsemmisüléséhez vezetnének. Az utolsó két hónap szomáliai hírei ugyanis, miszerint az új kormány megválasztása és az új Alaptörvény elfogadása után a lakosság lelkes újjáépítésbe kezdett Mogadishuban, a konszolidáció irányába mutató halvány reménysugárként értékelhetők. A tény, hogy már több ország elismerte az új kormány legitimitását, és az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának (UNDP) szakértői is visszatértek a fővárosba, ugyancsak reményt ébresztenek Szomália újjászületésére.
Európában a magyar az egyetlen nemzet, amelynek már a kereszténységre térése előtt is volt saját azaz nem másoktól átvett írása. Ebből egyrészt az következik, hogy a kereszténységre térése előtt ...
Online ár:
1 360 Ft
Eredeti ár: 1 600 Ft
Online ár:
3 791 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft