"– Akár még egy gyapottal is megküzdenél? – tette föl a következő kérdést a kislány.
– Az veszélyes állat? – kérdeztem vissza hangomban egy kis ijedelemmel, mert, ugye, sosem lehet elég biztos a dolgában az ember.
– Eléggé – felelt Rézirozi elgondolkodva. – Főleg mikor murgol az árgyellásban.
– Akkor tényleg elég erősnek kell lenni – közöltem tárgyilagosan, és bele sem akartam gondolni, milyen lehet, mikor egy gyapot murgol az árgyellásban.
– Annyira erős talán nem is vagy – mondta erre fitymálóan Rézirozi, de mivel látta, hogy ettől egy kissé elszontyolodtam, gyorsan hozzátette: – de azért egy siklóffal elbánnál."
Hogy mik is ezek a furcsa élőlények? Az kiderül e könyv lapjain, mint ahogy az is, hogy hogyan lehet lecsalogatni egy kekecet a fenyőfáról, hogy lehet csillagot szedni az égről egy barátságos buborék segítségével, hogy lehet kijutni egy árgyellásból, és azt is megtudhatjuk, mit is szeret reggelizni egy siklóf. Rézirozi és barátai nagy kalandokra indulnak, tarts te is velük!
Ez is elérhető kínálatunkban:
Ebben a könyvben Bartos Erika, a Bogyó és Babóca sorozat szerzője az óvodás korosztályban előforduló leggyakoribb gyerekbetegségeket veszi sorra. A történetek mesébe szőve ismertetik meg a legkiseb...
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
1 012 Ft
Eredeti ár: 1 190 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján