A metafizika (a létről és létezőről szóló tudomány) Arisztotelész óta alaptudományként határozza meg az európai gondolkodást. Még azok is, akik tagadják létjogosultságát vagy kétségbe vonják tudományjellegét kénytelenek - ha közvetve is - a metafizikai kérdésekkel szembesülni. A metafizika - mint "első filozófia" - elkerülhetetlenül a lét végső alapja és létesítő oka felé tájékozódik s így szilárd alapot nyújthat ama vallási gondolkodásnak, mely a kinyilatkoztatásból merített hívő tudás értelmi alátámasztását keresi. Ez az igény - ha nem is mindig divatos - de maradandó. A katolikus egyház folyvást tudatában volt ennek (vö. II. János Pál pápa "Fides et ratio" c. körlevele, 1998.), s ezért a hit és ész párbeszéde során ismételten ajánlja azt a szerzőt, aki mértékadó módon és maradandóan képes volt összhangba hozni a hit és az értelem igazságait. Ő pedig nem más, mint a tizenharmadik század nagy skolasztikus gondolkodója, Aquinói Szent Tamás, aki Arisztotelész metafizikai felismeréseit az isteni kinyilatkoztatás látóhatárában értelmezte. Az egyház Szent Tamás szellemében alakította ki évszázadok során azt a keresztény filozófiai gondolkodást, melynek forrásai már az Angyali Doktort megelőzően hatékonyan jelen vannak a keresztény teológiai irodalomban. A könyv is ebben a szellemben íródott.
Ez is elérhető kínálatunkban:
E könyv fejezetei eredetileg mind különálló tanulmányok, „Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez?” összefoglaló címen láttak napvilágot. Most itt könyv alakban jelennek meg. Munkám azzal a...
Online ár:
2 465 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
1 870 Ft
Eredeti ár: 2 199 Ft
Online ár:
5 079 Ft
Eredeti ár: 5 975 Ft
Online ár:
2 117 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján