Jelen kötet kiegészítő részét képezi azon collectiónak, melyet 1883-ban a Történelmi-Bizottság megbízásából »Levelek és Okiratok I. Rákóczy György keleti összeköttetéseihez« czím alatt kiadtam. Bármily terjedelmes és vastag kötet volt is az, annak, ki e gyűjteményt forgatta, feltűnhetett, hogy az még nem teljes collectio; de úgy a mint volt, megérdemelte a közzétételt, mert Rákóczy György portai összeköttetéseit egészen új világításba helyezte, s aztán — megvallom — hogy miután azokat a levéltárakat, melyekben adalékokat reméltem találhatni, eredménytelenül kutattam át — s tudva, hogy az erdélyi levéltárak mennyi romboláson mentek keresztül: nem reméltem, hogy a gyűjtemény jelentékeny gyarapodást nyerhessen. És íme, a mit nem reméltem, megvalósult. B e k e Antal tisztelt barátom szerencsés keze épen oly nagy halmaz Rákóczy-correspondentiára akadt, mint a milyen már megjelent. A Történelmi-Bizottságnak jelentést tevén a nagybecsű leletről, felvette azt, mint a már megjelent kötetnek kiegészítő részét, kiadványai sorába, s a. kiadás 'vezetésével szíves volt alólirtat megbízni.
1940. szeptember 5-én reggel a második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség átlépte a trianoni békeszerződésben megállapított magyar-román határt, és ezzel Észak-Erdély 50 hónapra ismét Magya...
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
3 987 Ft
Eredeti ár: 4 690 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján