Királyok Útja- André Malraux - Összefoglaló
A fiatal Malraux második regénye, a Királyok útja ellentétben első és későbbi regényeivel csak rendkívül lazán kapcsolódik politikai eseményekhez: alapproblémája nem a társadalmi cselekvés, a forradalom vagy ellenforradalom lehetőségeinek, perspektívájának felvázolása, hanem a határhelyzetbe került magányos individuum helyzetének, létmódjának tisztázása. A mű kérdésfeltevései az egzisztencialista regényt előlegezik, de annak tézisszerűsége nélkül.
A regény két főhőse, Claude Vannec és a titokzatos Perken Kambodzsában találkoznak. Claude régész, ősi sziámi emlékek után kutat, a hajdani Királyok útja nyomán akar becses műemlékeket, templomokat, szobrászati remekeket feltárni. Az idősödő kalandor, Perken, már első találkozásukkor mély benyomást tesz rá: rábeszéli, hogy kutassanak együtt a dzsungelben, vállalják az állandóan fenyegető életveszélyt, az egymással is viszálykodó törzsek támadásait. A felfedező út során lassan fény derül Perken múltjára, arra, hogy korlátlan befolyása, hatalma volt a moik törzse felett, és valamiképp vissza akarja szerezni ezt a befolyást. A műkincsek is inkább azért érdeklik, hogy zavaros vagyoni viszonyait rendezze. A két barát küzdelmes útja végül Perken halálával zárul, de a könyv egésze is a halállal szembenéző, a túlvilágban nem hívő, az egyéniséget kiteljesíteni, „megbizonyosítani” vágyó magányos emberről szól. – Kitűnően megírt, klasszikus értékű mű. A pátriárka alkonya Gabriel García Márquez "Tudom, mi adta az ötletet, hogy egyszer megírom egy diktátor történetét.
Caracasban történt, 1958 elején, amikor Pérez Jiménez megbukott. Pérez Jiménez akkor már nem volt ott. A kormányzó junta egy mirafloresi villa szalonjában tartott ülést, és az előszobában ott voltunk valamennyien, az összes caracasi újságíró, hajnali négy óra volt: ott töltöttük az egész éjszakát, hogy megtudjuk az ország további sorsát, amely akkor dőlt el, abban a szobában.
Egyszer csak, az éjszaka folyamán első ízben, kinyílt az ajtó, és kijött egy katonatiszt, tábori egyenruhában, sáros csizmában, hátrálva, géppisztolyát a szoba felé szegezve, ahol Larrazábal és a többiek éppen eldöntötték Venezuela sorsát, és elhaladt köztünk, újságírók között, hátrálva, abban a csizmában, lement a szőnyeggel borított lépcsőn, beült egy autóban, és elhajtott.
Nem tudom, ki volt az a katonatiszt, csak annyit tudok, hogy Santo Domingóba emigrált.
Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
1945 februárjában háborús sebesüléséből felépülve Andrej Guszkov harmincéves szibériai parasztember négyesztendei frontszolgálat után a kórházparancsnokság döntése ellenére nem a frontra, hanem haza indul. De mire hazaér, megérti, hogy az emberek színe elé többé nem kerülhet, s a tajgában, egy elhagyott vadászházban húzza meg magát. Csak a felesége tud róla. Találkozásuk váratlan fordulatot hoz: az addig meddőnek hitt asszony teherbe esik. De mivel titkolózni kénytelenek, ez az esemény, amely a boldogság forrása lehetne, tragédiát idéz elő.
Valentyin Raszputyin nem ismeretlen a magyar olvasók előtt. Néhány novellája s Végnapok c. kisregénye már megjelent magyarul.
Művének különös értéke, hogy miközben egy számunkra sok tekintetben új világot – a tősgyökeres szibériaiak világát mutatja be, olyan emberi tanulságokkal s annyi művészi szépséggel szolgál, hogy könyve – mint az igazán nagy művek mindig – egyszerre aktuális és időtlen.
Éppen 50 éve, 1967-ben jelent meg a kolumbiai író regénye, amely egy csapásra világhírnévre emelte szerzőjét, de a Száz év magány, a "mágikus realizmus" klasszikusa ma is ugyanolyan friss, rejtelme...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft