Örömömre szolgált, mikor megtudtam, hogy nyolc csíkszeredai fiatal rockzenész, egy hosszú tél minden szabadidejét arra áldozta, hogy hosszan lapozta Ady poros verseskötetét. Már önmagában az, hogy fiatalok egymásnak verseket olvasnak a mai rohanó világban, nagy dolog, de ők nem álltak itt meg, hanem dalt is költöttek a számukra legtöbbet jelentő versekhez. Majd elkezdődtek a próbák, a vég nélküli erőfeszítések, hogy nyolc ember egyet akarjon! Céljuk, síppal, dobbal, gitárral és még ki tudná felsorolni, hogy hányféle hangszerrel, a mai fiatalok számára még inkább érthetővé tenni a csodálatos gondolatokat, érzelmeket, hangulatokat, melyeket talán az Erdély földjén születettek közül Ady Endre tudott a legszebben megfogalmazni, kimondani.
A kedves zenehallgató tisztsége, hogy eldöntse, mennyire volt eredményes ez az embert próbáló erőfeszítés. Számomra mindenképpen a legszomorúbb dolog, ha azt látom, hogy a mindennapok pora, szemete elfedi az elődeink által megfogalmazott értékeket. Nem vagyok zenész, de meghajtom fejemet minden erőfeszítés előtt, mely a történelem hullámverésében jövő újabb és újabb generációk számára hallhatóvá teszi azokat az értékeket, melyekben egy nép önmagára ismerhet.
Ezekkel a gondolatokkal ajánlom a Role együttes Ady című albumát.
Kisebb testvéri szeretettel: Böjte Csaba
Ez is elérhető kínálatunkban:
Generációk nőttek és nőnek fel Pilinszky János versein és prózáján. Életművének kiadását a Pilinszky János összes versei kötettel kezdi meg a Magvető Kiadó.
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján