Wilbur Smith legújabb regénye az egyiptomi történetek sorozatába illeszkedik.
A FOLYÓ ISTENE, A HETEDIK TEKERCS, A MÁGUS ÉS A KÜLDETÉS kötetekből már megismert bölcs és nagy tudású eunuch, Taita, a fáraói ház kegyeltje és segítője, az események mozgatója, meséli el az izgalmas történetet.
Taita két másik hatalmas ókori birodalommal, Mezopotámiával, illetve Krétával szövetséget kötve előbb diplomáciai tárgyalások, később pedig részben csaták révén megpróbálja hazáját győzelemre segíteni az ország északi részén uralkodó hikszoszok ellen.
Diplomáciai manőver keretében Tamósze fáraó két húgát, Losztrisz királynőnek leányait, Tehutit és Bekathát a krétai uralkodónak ígérik feleségül. Taita a két védencével díszes katonai kísérettel kalandos útnak indul a sivatagon át, hogy Babilón érintésével új otthonukba vezesse őket. A lányok azonban mindketten szerelmesek lesznek egy-egy katonatisztbe.
Taitának az út során a babilóni istennővel Inanával való nem mindennapi kapcsolat révén saját származásáról is különös dolgok jutnak a tudomására. Választania kell a szívének oly kedves leányok boldogsága, és szeretett hazájának érdeke között.
Ez is elérhető kínálatunkban:
1981-ben az egész világ Londonra figyelt, ahol örök hűséget fogadott egymásnak a brit királyi trón örököse és a gyönyörű menyasszonya. Azóta csaknem egy évtized telt el, ám a világ leghíresebb assz...
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Akciós ár:
3 493 Ft
Online ár: 4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
4
az 5-ből
1 értékelés alapján