Gyakran úgy tűnik, hogy az élet dacol a logikával. Amikor a prostituált beleegyezik a védekezés nélküli szexbe, amikor a fiatalkorú bűnelkövető belekeveredik egy rablásba, vagy a leszokott dohányos rágyújt egy újabb szál cigarettára, úgy látszik, még véletlenül sem beszélhetünk racionális viselkedésről. Hiszen a józan ész szerint egyiknek sincs túl sok értelme. Vagy mégis? Tim Harford szerint van. Történetei elkalauzolnak bennünket Las Vegas kaszinóitól a londoni Sohóban rendezett rapidrandiig, miközben megosztja velünk a közgazdászok új nemzedékének gondolatait. Tagadhatatlanul ésszerű érvei végül meggyőznek bennünket arról, hogy valójában mindannyian – beleértve azokat is, akik látszólag irracionális tetteket követnek el – meglepően logikusan gondolkodó lények vagyunk. A könyv olvasása közben rádöbbenhetünk, hogy még azok is közgazdasági logika szerint gondolkodnak, akikről a legkevésbé hittük volna – a rasszisták, a drogosok, a forradalmárok, sőt a patkányok is. Mindig számításba veszik a jövőbeni előnyöket és hátrányokat, még ha ennek nincsenek is mindig tudtában.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Mező Gábor (1980) történész kutató, újságíró. Fő kutatási területe a posztkommunista hatalomátmentés, a rendszerváltás, illetve Magyarország 1945 utáni története. Eddig megjelent művei: A média len...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
4 072 Ft
Eredeti ár: 4 790 Ft
4
az 5-ből
2 értékelés alapján
Csakúgy mint Mérő Lászlónál, Tim Harfordnál is azt szeretem, hogy nagyon szemléletesen és élvezetesen tud írni olyan témákról, amik első hallásra száraznak tűnnek. Megváltoztatják, kitágítják azt az "ablakot", amin keresztül eddig a mások viselkedését és motivációit szemléltük.