Palya Bea életrajz
Bea 2003-ban lépett elő szólóénekesként, de precíz és alapos alkatához hűen addigra sokoldalúan készült fel erre a pályára. Gyermekkora óta énekel és táncol. Hírnevét a rengeteg koncert és fesztiválszereplés mellett az Ágról-ágra (Orpheia 2003), az Álom-álom, kitalálom (Gryllus 2004), majd a Psyché (2005) c. lemezek alapozták meg.
A mai fiatal énekesek egyik legsokoldalúbb alkotója. Magyar, cigány, bolgár és más népzenékkel, indiai zenével foglalkozik, emellett közreműködik világzene, jazz, énekelt vers műfajokban is. A Folkestra, Kárpátia, Zurgó együttesek alapító tagja volt, sokáig vendégeskedett a Sebő, Nagy János Trio, Balázs Elemér Groupe, Etnofon együttesekben.
Az utóbbi években főként saját terveit valósítja meg, rendszeresen koncertezik szólóban és saját együttesével, itthon és külföldön.
Interjú részlet
Milyen érzés számodra, amikor valahol a nagyvilágban te képviseled a magyar népzenét és így a magyarokat?
Más tengelyre van felfűzve az én zene-csinálásom. Ennél nekem a zenélés sokkal tágabb és sokkal egyetemesebb dolog. Emberi, és kész, és ez egy egyszerű állítás, mégis a legnagyobb kihívás. Az emberekhez akarok kapcsolódni és tiszta, mélyen átélt érzéseket akarok felhozni magamból és a hallgatókból, amikor énekelek, akárhol énekeljek is a világban. Természetesen az én kultúrbölcsőm magyar, magyar népdalokon és Weöres Sándor meg Nagy László versein cseperedtem, és örülök annak, hogy ilyen kincsek: dalok, táncok, nyelvi csodák vannak a mi kultúránkban. Aztán elég fiatalon megtaláltam a Kárpát-medence többi népének zenéjét, leginkább a bolgárt. Ez mind alakított rajtam, alakít ma is, és olyan zenei nyelvet használok, ami mindebből következik, bár ma már ebbe sok más hatás is bekúszik. Sok gondot fordítok ennek a zenei nyelvnek a megteremtésére, táplálására, és arra, hogy ne ragadjak bele a saját zenei formáimba.
Ugyanakkor a zenélésem központjában mégis a személyesség és ezáltal a bennünk, mindenkiben lévő közös keresése áll. Ehhez a hangok mellett használom a szavakat is.
Az ember érzelmi életének főbb csomópontjai nem változtak sokat az idők alatt, az átmeneti rítusok azonosak: születés, felnövekvés, leválás anyuról-apuról (vagy nem), szexualitás, szerelem, házasság, gyermekszülés, halál.
A népzenében ezekről a helyetekről szóltak a dalok. De ezek a helyzetek ma is érvényesek, csak a formák megváltoztak: mindenki tudja például, milyenek a konfliktusok egy anyával. Csak én épp nem azért sírok, hogy „anyu, elmegyek“, hanem azért, hogy „anyu, engedj el“. Vagy én nem szántok-vetek aratok már, hanem próbálok, stúdiózom, emailezem. Nem szekéren utazom, hanem repülővel. Nem katonának viszik a babámat, hanem távkapcsolatban élek, és csak telefonon érintkezünk.
A forma más, de a mögötte lévő érzelmi tartalom nagyon is hasonló,és ezt mindenki azonnal érti. Ezekről lehet dalt írni, én szeretek ezekből a helyzetekből elindulni.
Vannak persze modernkori élethelyzetek, szingli-lét, távkapcsolat, túl-dolgozás, ahol nincs lehetőség érzelmi lecsapolásra, vagy a média álságos telj-hatalma.
Ezekről is kell dalt írni…
Ez egy hagyománytisztelő, ám nagyon személyes dalírói attitűd is egyszerre. Én a népzenéből jövök, ez az elsődleges és máig újra és újra körülölelő zenei bölcsőm. Ugyanakkor szükségem van arra a fajta személyességre, amit a dalírás ad.
Ember-zenésznek mondom magam, előbb ember, aztán zenész. És bár én nagyon is szeretem a zenei igényességet, pontosságot, de nekem mégsem a zene grammatikája és matematikája a fontosabb, hanem az érzelmi tartalma, a hídépítő hatása: közel lehet általa kerülni egymáshoz.