D. Tóth Kriszta

Szerinted mik a legfőbb problémák, amikkel egy késő harmincas, kora negyvenes nőnek meg kell küzdenie?
Az ember rájön arra, hogy az élete felén nagyjából túl van. Ez a felismerés olyan gondolatokat indít be, amelyek igazi krízishelyzetet eredményezhetnek egy nő életében, házasságában, kapcsolataiban. Sok nő megijed tőle, mert keveset tudunk és beszélünk róla, pedig ez egy természetes folyamat, nem lehet megúszni. Túl vagy az életed felén, értékeled és átgondolod, hogy hová jutottál ahhoz képest, amit megálmodtál vagy kitaláltál magadnak. Hogy mit értél el negyvenéves korodra, hogy merre haladsz, jó helyen és jó emberrel vagy-e, jó embernek szültél-e gyereket, a megfelelő döntéseket hoztad-e a karriereddel kapcsolatban, és a megfelelő módon próbálod-e építeni a saját boldogságodat. Szereted-e eléggé önmagadat. Sok nő ebben a korban szembesül azzal az illúzióvesztéssel is, hogy nem létezik tökéletes és felhőtlen holtomiglan-holtodiglan. Az a sok évtized, amit a szüleink vagy a nagyszüleink egymással leéltek komoly kompromisszumoknak, a szerencsének köszönhető, de még az is lehet, hogy igaz sem volt, de eddig egyszerűbb volt misztifikálni a felmenőink múltját. És közben szembesül a nő a fizikai tünetekkel is - ha felszalad három kiló, azt már nem tudja egy hét vacsoramegvonással leküzdeni, komoly munkát kell fektenie magába ahhoz, hogy legalább hasonlítson fiatalabb önmagára. A testképe megváltozik, áll a tükör előtt, és nézi az állán az eltévedt szőrszálakat, a fenekén a növekvő karfiolokat. A saját szexualitása kapcsán rájön, hogy fel sem tudja idézni, mikor volt utoljára orgazmusa a férjével – őszintén, és nem amikor úgy csinált, mintha az lenne. Ez egy nagyon intenzív és sokszor magányos élethelyzet. A Húszezer éjszaka főhősének látszólag mindene megvan, és elég bölcs ahhoz, hogy tudja, mit szeretne az élettől, mégis kétségbeesetten áll a friss felismerések előtt.

Írás közben te is végiggondoltad, hogy jó döntéseket hoztál-e a megfelelő pillanatokban?
Sokat tanultam Szomjas Helga sorsából, de több mindenben különbözünk, mint ahányban hasonlítunk. Azt tudom magamról, hogy akkor írok jól, ha nagyon bevonódok egy történetbe érzelmileg, ha nem csak külső megfigyelőként vagyok jelen, hanem teljesen a sztoriban élek. Bizonyos dolgokat, amiket Helga elkövet, én rajta keresztül teszek meg, anélkül, hogy a valóságban is átélném. Ez valahol szerencse, mert megkímélem a saját életemet ezektől a hibáktól, valahol pedig kín, mert az írásba nagyon bele tudok betegedni. Helga olyan nekem, mint egy barátnő, aki néha halálosan idegesít, legszívesebben megráznám és kiabálnék vele, de közben kötődöm hozzá, lenyűgöz és segíteni szeretnék neki. Amikor az anyám haláláról szóló könyvet írtam, egyértelmű kapocs volt köztem és a történet között, az a regény egy átélt, és abban a pillanatban belőlem elementáris erővel kiszakadó sztori volt. Vártam, hogy a Húszezer éjszakával könnyebb dolgom lesz, hiszen bár jól ismerem a korosztály szóhasználatát, gondolkodását, ismerem az életük helyszíneit, Helga mégiscsak távolabb áll tőlem, mint Bora. Végül nem így lett, mert a szereplők sorsa felkavart.

Negyvenéves korukra a nők mintha megszűnnének nőnek lenni. Már van gyerekük, tehát anyák, van férjük, tehát feleségek – szerepeket kapnak, és minden szerep megelőzi a saját nőiségüket. Ez a legnagyobb kihívás számukra?
Egyszer csak elkezdenek úgy hívni az óvodában és az iskolában, hogy anyuka. Az a neved, hogy anyuka. Aztán hirtelen azt veszed észre, hogy anyának és apának hívjátok egymást a férjeddel. Ebből visszavedleni egy a szexualitásával, a testével, az intellektusával rendben lévő, önmagát szerető és becsülő nővé óriási kihívás.

A főhősödet Szomjas Helgának hívják. Tudatosan választottál beszélő nevet?
Inkább tudat alatt. A név, ugyanúgy, ahogy a cím is, egyszer csak félálomban beugrott. A Helga keresztnévnek ráadásul van egy kis kelet-német szexfilmes csengése, ami nagyon tetszik. Az ugyanis tudatos döntés volt, hogy nem fogom elhallgatni a női szexualitás problémáit a regényben. Szerintem az, hogy egy nő hogyan viszonyul a saját testéhez, hogyan éli meg az orgazmusait, önkielégít-e vagy sem, és ha igen, akkor beszél-e róla, mind-mind hihetetlenül fontos részei az önképének. Nem biztos, elég jelentőséget tulajdonítunk ennek.

„Sosem írok előre vázlatot a regényeimhez. A fejemben van minden karakter, minden helyszín, minden cselekményszál. De a Húszezer éjszaka végül egy egész külön világgá alakult, bonyolult viszonyokkal, szövevényes háttértörténetekkel, ahol minden részlet fontos. Így aztán a negyedik fejezet után megrajzoltam egy karaktertérképet és kitettem a falra magam mellé.”

A Húszezer éjszaka egy elég hatásos és szomorú ágyjelenettel indul. Miért döntöttél úgy, hogy épp egy ilyen jelenettel próbálod berántani az olvasókat a történetbe?
Valahogy mindig egyértelmű volt, hogy ez a regény ilyen felütéssel fog kezdődni, mert remekül megfogja a főhős személyiségét, és az élethelyzetet, amiben van. Helga egy kicsit pimasz, kicsit unott, kicsit kétségbeesett, kicsit képmutató, önmagával sem őszinte, de közben valahol mégis szerethető nő. Közben elképesztően mohó és vágyik a boldogságra, amit mindig máshonnan vár. A rengeteg kényszere és elfojtása miatt nem kaphatja meg, amit akar. Az első jelenet szomorúan foglalja össze azt a mélypontot, ahová addigra eljutott az életében. Az IKEA-ágyneművel és más referenciákkal együtt pedig nagyon maivá, a sajátunkká teszi a történetet.

A regényben megidéződik a coelhói bölcsesség, a főszereplőd felemlegeti Csernust, Feldmárt, Pál Ferit, Szűcs Krisztián énekel Budapest Bár slágert a szórakozóhelyen, ahol a barátnők felbukkannak. Azáltal, hogy valós alakokat is a történetbe szőttél, véleményt szerettél volna formálni a hőseiddel?
Nekem D. Tóth Kriszta, íróként nem fontos, hogy megmondóember legyek. A hőseim viszont mind képviselnek valamit, amivel azonosulni vagy vitatkozni tud az olvasó. A véleményformálás inkább Helgának fontos. Büszke arra, hogy pszichológia szakot végzett, és nem a felszínes okosságokat osztja meg a Facebook-on, hanem minimum Feldmárt. Lenézi a barátnőjét, Babit, amiért Pál Ferire jár, pedig ő is csak a szomjúságát próbálja oltani, ahogy mindenki más.

Belegondoltál már abba, hogy lesznek nők, akik a hőseid élettörténetein keresztül eszmélnek majd rá a saját problémáikra?
Amikor a Jöttem, hadd lássalak megjelent, meglepett és megrázott az a hatás, amit azokból az emberekből kiváltott, akik rákbetegségben vesztették el a szeretteiket. Persze ismerem én is a statisztikákat, sőt, elég csask körülnéznem és látom, hány embert érint a rák közvetve vagy közvetlenül, de amikor hús-vér emberek szorítják a kezedet vagy sírnak a válladon, az egészen más. Ez egyszerre felkavaró és megtisztelő. Azt a regényt sem úgy írtam, hogy na, akkor most beszéljünk a halálról, mert az tabutéma, ahogy a Húszezr éjszaka sem úgy készült, hogy beszéljünk a női szexualitásról, vagy arról, hogy mennyi nőnek nincs orgazmusa, mert az ilyesmiről nem szoktak. De arra számítok, hogy sok olvasónak lesznek ráismerései, aha-élményei. És ha valaki az egyik hősöm történetéből erőt merít ahhoz, hogy leüljön beszélgetni a férjével, vagy meztelenre vetkőzzön és szembenézzen önmagával, annak nagyon örülök.