Ty Bollinger szerző

Ty Bollinger

Ty Bollinger boldog házasságban él, négy gyermek apja. Hívő keresztény, az egészségügy szabadságának élharcosa, kutató, volt bodybuilding-versenyző, rádiós műsorvezető, dokumentumfi lm-producer és bestseller-író. Miután több családtagja (köztük a szülei) elhunytak rákban, Ty elutasította a nézetet, hogy a rák leghatékonyabb ellenszere a kemoterápia, a sugárkezelés és a műtét. Kutatni kezdett, hogy minél többet megtudjon az rák kezelésének alternatív módszereiről, és mindent megvizsgált az egészségügyben. Döbbenetes felfedezéseket tett. 2006-ban, közel egy évtizednyi rákkutatás után kiadta a Cancer – Step Outside the Box című könyvet (ami eddig hat kiadást ért meg). Azt mondták róla, hogy az 1984 (Orwell) óta ez a legnagyobb reveláció. Ty más könyveket is írt, és az alternatív egészség és a gyógyszeripar témákörében számos kiadvány társszerzője. Ty és Charlene több egészségügyi vállalkozás tulajdonosa, és együttes erővel dolgoznak, hogy megváltoztassák a világot. Ty gyakran szólal fel szemináriumokon, kiállításokon, konferenciákon és templomokban; rendszeres vendégül látják különböző rádióműsorokban, és számos magazinnak, weboldalnak ír cikkeket. Több alkalommal szerepelt a FOX News csatornán, és van egy hetente leadott rádióműsora, az Outside the Box Wednesdays (Robert Scott Bell-lel közösen).

Ty Bollinger művei

Ty Bollinger: Az Igazság a Rákról antikvár
antikvár

Az Igazság a Rákról

ÁRPÁD ANTIKVÁRIUM

jó állapotú antikvár könyv

OOK PRESS, 2015

A könyvből megtudhatjuk, hogy: - mi is valójában a rák - miért nem találták még meg a rák gyógyszerét - mit kell tennie ahhoz, hogy bizto...

Online ár:

1 990 Ft

Bollinger, Ty: Die Wahrheit über Krebs idegen

Online ár:

4 257 Ft

Eredeti ár: 4 481 Ft

Ty Bollinger: Az Igazság a Rákról könyv
könyv

Az Igazság a Rákról - Kutatás a gyógymódok után

OOK PRESS, 2017

A könyvből megtudhatjuk, hogy: - mi is valójában a rák - miért nem találták még meg a rák gyógyszerét - mit kell tennie ahhoz, hogy bizto...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 5 000 Ft

Bollinger, Ty: Krebs verstehen und natürlich heilen idegen
idegen
Bollinger, Ty

Krebs verstehen und natürlich heilen

Kopp Verlag, 2021

Krebstherapien jenseits der Schulmedizin In über 50 Ländern sind Leser von Ty Bollingers Buch Krebs verstehen und natürlich heilen begeis...

Online ár:

4 280 Ft

Eredeti ár: 4 505 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára