Rose Elliot szerző

Rose Elliot

"Sokakhoz hasonlóan én is hallottam már korábban is a tudatos figyelemről. Tudtam, mit jelent: hogy odafigyelünk és arra irányítjuk tudatosságunkat, ami a jelen pillanatban éppen történik, ítélkezés nélkü lelfogadjuk, és nem próbáljuk meg irányítani. Azt is tudtam, hogy a tudatos figyelem gyakorlásának rengeteg jótékony hatását igazolták – nagyobb békesség, több energia, magabiztosság, kevesebb stressz, a depresszió és a szorongás csökkenése, kevesebb fájdalom –, és ezeket én is szerettem volna megtapasztalni. Akármennyit próbálkoztam is azonban, csak küszködtem a gyakorlással. Sivárnak és unalmasnak találtam az egészet, erre a „figyeld, amit csinálsz, miközben a fogadat mosod” hozzáállásra valahogy nem tudtam ráérezni. Tudom, hogy a szakértők szerint a tudatos figyelem soha nem unalmas, ha jól csinálják, én mégis untam. Folyamatosan próbálkoztam, de nem tudtam megtartani. Aztán, amikor már éppen azon voltam, hogy feladom az egészet, találkoztam egy szerzetessel – ezt az élményemet írom le az I Met A Monk (Találkoztam egy szerzetessel) című könyvemben –, aki megsúgta nekem, hogy sokat segít, ha az ember a tudatos figyelem gyakorlását összekapcsolja a légzéssel. És tényleg segített! Méghozzá olyan sokat, hogy elhatároztam: én is elvégzem a saját tudatosfigyelem-kutatásomat. Amit felfedeztem, attól, ha szabad ilyet mondanom, majd elállt a lélegzetem. Az életemet bizonyosan megváltoztatta."

Rose Elliot művei

Rose Elliot: Minden egyes lélegzeteddel... könyv
könyv

Minden egyes lélegzeteddel... - Mindfulness - Lélegezd át magad a tudatos életbe!

Bioenergetic Kft., 2019

A mindfulness a tudatos jelenlét, az éber figyelem művészete. A tudatos figyelem azt jelenti, hogy a jelen pillanatra koncentrálunk, m...

Online ár:

1 791 Ft

Eredeti ár: 1 990 Ft

Rose Elliot: Nagy vegetáriánus szakácskönyv antikvár
antikvár

Nagy vegetáriánus szakácskönyv

Mike és Tsa Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Partvonal Könyvkiadó, 2012

Grandiózus receptgyűjtemény, amelyre minden vegetáriánus és vegán ínyencnek szüksége van! A vegetáriánus szakácsművészet királynőjéne...

Online ár:

14 990 Ft

Rose Elliot: Minden egyes lélegzeteddel... antikvár
antikvár

Minden egyes lélegzeteddel...

Bioenergetic Kft., 2017

A minfulness a tudatos jelenlét, az éber figyelem művészete. A tudatos figyelem azt jelenti, hogy a jelen pillanatra koncentrálunk, mind...

 

1 290 Ft - 1 490 Ft

Elliot, Rose: Der Mönch, die 4 Wahrheiten und ich idegen
idegen
Elliot, Rose

Der Mönch, die 4 Wahrheiten und ich - Glück, Gelassenheit und innerer Frieden in 8 Wochen

Scorpio Verlag GmbH & Co. KG, 2019

Als Rose Elliot einen buddhistischen Mönch einlädt, bei ihr im Wohnzimmer einen Meditationskurs abzuhalten, ist das für sie ein Experimen...

Online ár:

7 556 Ft

Eredeti ár: 7 953 Ft

Rose Elliot: Low-GI Vegetarian Cookbook  idegen
idegen

Low-GI Vegetarian Cookbook

Ahead of its time, the hardback of this book (titled Fast, Fresh and Fabulous) was much more than a collection of recipes from Britain'...

 

Előjegyezhető

Rose Elliot: Learning to Cook Vegetarian idegen
idegen

Learning to Cook Vegetarian

A lively, accessible and stylishly produced cookbook for the learner vegitarian, with clear explainations of ingredients and necessary nu...

 

Előjegyezhető

Rose Elliot: Vegetarian Supercook idegen
idegen

Vegetarian Supercook

From international dishes such as a pinto bean and pumpkin casserole from South America to everyday favorites with a delicious twist, the...

 

Előjegyezhető

Rose Elliot: A Foreign Flavour idegen
idegen

A Foreign Flavour

Britain's best-known writer on vegetarian cookery

 

Előjegyezhető

Rose Elliot: Rose Elliot's Vegetarian Cookery idegen
idegen

Rose Elliot's Vegetarian Cookery

This vegetarian recipe book includes over 300 unusual and everyday recipes. It also provides advice on nutrition and the vegetarian diet,...

 

Előjegyezhető

Rose Elliot: Vegetarian Slimming  idegen
idegen

Vegetarian Slimming

An inspirational guide to a slimmer healthier you

 

Előjegyezhető

Rose Elliot: Minden egyes lélegzeteddel... könyv
könyv

Minden egyes lélegzeteddel... - Mindfulness - Lélegezd át magad a tudatos életbe!

Bioenergetic Kft., 2017

A minfulness a tudatos jelenlét, az éber figyelem művészete. A tudatos figyelem azt jelenti, hogy a jelen pillanatra koncentrálunk, mind...

 

Előjegyezhető

Rose Elliot: Nagy vegetáriánus szakácskönyv könyv
könyv

Nagy vegetáriánus szakácskönyv

Partvonal Könyvkiadó, 2012

Grandiózus receptgyűjtemény, amelyre minden vegetáriánus és vegán ínyencnek szüksége van! A vegetáriánus szakácsművészet királynőjéne...

 

Előjegyezhető

Rose Elliot: Vegetarian Supercook könyv
könyv

Vegetarian Supercook

Internationally renowned author Rose Elliot brings her vast experience to new and exciting recipes. By breathing new life into more than...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára