Popper Péter

Pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár. Kutatási területei a pszichoterápia, társadalmi beilleszkedési zavarok, valláspszichológia voltak. Felsőfokú tanulmányait Budapesten folytatta az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és Moszkvában, a Lenin Intézetben. 1992-1994 között az izraeli Bar Ilan Egyetem vendégprofesszora volt, hazaérkezve 1994-1996 között Horn Gyula miniszterelnök személyes tanácsadója lett. Szabad idejében mindig szívesen foglalkozott szépirodalommal, maga is írt színdarabokat, amelyek közül hármat be is mutattak a nyolcvanas években: Színes pokol (1985),Útvesztő (1987), Kék balett (1988). Hosszú betegség után, 2010. április 16-án elhunyt, 20-án a Budapesti Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra

Popper Péter: "Részemről mondjunk mancsot"
antikvár "Részemről mondjunk mancsot"

Saxum Kiadó, 2004

Vallomás a négylábúakról akik nélkül elviselhetetlenül nehéz lenne az élet. "Köszöntünk kéz a kézben, részemről mondjunk mancsot" - így k...

1 190 Ft - 1 800 Ft
Popper Péter, Ferge Zsuzsa, Vámos Tibor, Kunszabó Ferenc, Varga Károly: 63 db a gyorsuló idő sorozatból: Pató Pálok vagy sztahanovisták?, Hazánk és a műszaki haladás, Gyógyítás és öngyógyítás, Az ország peremén, A belső utak könyve, A trón, az oltár és az emberi jogok, Szex-tusa, Koncepció és kritika, A hatodik mondatrész,
antikvár 63 db a gyorsuló idő sorozatból: Pató Pálok vagy sztahanovisták?, Hazánk és a műszaki haladás, Gyógyítás és öngyógyítás, Az ország peremén, A belső utak könyve, A trón, az oltár és az emberi jogok, Szex-tusa, Koncepció és kritika, A hatodik mondatrész,

Pestszentlõrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó

A kém meg a vadkan, Látlelet, Erdély múltjáról,jelenidőben, Új szenzibilitás, Ellentmondások és dilemmák, Az írástudók áru(vá vá)lása, A ...

9 990 Ft
Popper Péter: 666 - A sátán a XXI. században
könyv 666 - A sátán a XXI. században

Saxum Kiadó, 2012

Félsz az ördögtől? Nos, akár félsz, akár nem, akár hiszel benne, akár nem, tapasztalnod kell, hogy a világban gonosz erők is működnek. Ez...

10%
1 780 Ft 1 602 Ft
Popper Péter: 666 - A sátán a XXI. században
antikvár 666 - A sátán a XXI. században

Saxum Kiadó, 2002

Vajon létezik a sátán, vagy csak hisszük, úgy érezzük időnként? - teszi fel a kérdést a neves pszichológus könyve elején, majd sorra hozz...

790 Ft - 1 200 Ft
Popper Péter: 666 - A sátán a XXI. században - Modern ezoterikus tanítások a gonoszról és a sötét szurdokáról
antikvár 666 - A sátán a XXI. században - Modern ezoterikus tanítások a gonoszról és a sötét szurdokáról

Saxum Kiadó, 2002

Vajon létezik a sátán, vagy csak hisszük, úgy érezzük időnként? - teszi fel a kérdést a neves pszichológus könyve elején, majd sorra hozz...

780 Ft - 1 190 Ft
Dr. Bagdy Emőke; Koltai Mária; Popper Péter; Pál Ferenc: A belénk égett múlt
könyv A belénk égett múlt

Kulcslyuk Kiadó, 2011

Hogyan éljünk túl egy szakítást, válást, szeretteink halálát? Miként váljunk lelkileg szabaddá? Mit jelent valamit vagy valakit igazán el...

15%
1 990 Ft 1 692 Ft
Popper Péter: A belső utak könyve
könyv A belső utak könyve

Saxum Kiadó, 2012

A szerző indiai útja során tanulmányozta az ősi gyógymódokat, a jógát, a sok évezredes életbölcseletet. Azt tapasztalta, hogy a hinduizmu...

15%
1 780 Ft 1 513 Ft
Ehhez a termékhez egyelőre nincs kép az adatbázisunkban.
könyv A belső utak könyve

Saxum Kiadó, 2001

A szerző indiai útja során tanulmányozta az ősi gyógymódokat, a jógát, a sok évezredes életbölcseletet. Azt tapasztalta, hogy a hinduizmu...

Popper Péter: A belső utak könyve
hangos A belső utak könyve

Saxum Kiadó, 2007

"Minden út jó, amelyik elvezet valahová. Nem baj, ha útközben elfáradsz, vagy nem érsz el a célodig. De ha elesel, mindig kelj fel, és me...

Popper Péter: A belső utak könyve
antikvár A belső utak könyve

A szerző indiai útja során tanulmányozta az ősi gyógymódokat, a jógát, a sok évezredes életbölcseletet. Azt tapasztalta, hogy a hinduizmu...

690 Ft - 1 490 Ft
Dr. Szondy Máté, Popper Péter, Balogh Béla, Paulinyi Tamás: A boldogság nyomában
könyv A boldogság nyomában

Jaffa Kiadó, 2009

Sokan egy életet töltenek el azzal, hogy módszeresen készülnek a boldogságra, mégsem érik el soha, mert mindig a megfelelő körülményekre ...

Dr. Szondy Máté, Popper Péter, Balogh Béla, Paulinyi Tamás: A boldogság nyomában
antikvár A boldogság nyomában

Oskola Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Jaffa Kiadó, 2009

Sokan egy életet töltenek el azzal, hogy módszeresen készülnek a boldogságra, mégsem érik el soha, mert mindig a megfelelő körülményekre ...

890 Ft
Balogh Béla; Popper Péter; Dr. Szondy Máté; Paulinyi Tamás: A boldogság nyomában - Utak és tévutak (Mesterkurzus)
könyv A boldogság nyomában - Utak és tévutak (Mesterkurzus)

Sokan egy életet töltenek el azzal, hogy módszeresen készülnek a boldogságra, mégsem érik el soha, mert mindig a megfelelő körülményekre ...

Popper Péter: A család
könyv A család

Ez a harmadik könyv, - az első Az Élet Sója, a második a PárKapcsolat Körkép amelynek alapjául a szerző 2004 és 2010 között felvett vidék...

Popper Péter; Dr. Bagdy Emőke; Kalo Jenő; Dr. Ranschburg Jenő: A család: harcmező és békesziget
könyv A család: harcmező és békesziget

Saxum Kiadó, 2007

A tudomány mindig szemügyre vesz jelenségeket, kutat, hogy felelni tudjon arra a kérdésre: Miért? Ez hajtja e kötet szerzőit is. Vajon ...

Popper Péter; Dr. Bagdy Emőke; Kalo Jenő; Dr. Ranschburg Jenő: A család: harcmező és békesziget
antikvár A család: harcmező és békesziget

Saxum Kiadó, 2007

A tudomány mindig szemügyre vesz jelenségeket, kutat, hogy felelni tudjon arra a kérdésre: Miért? Ez hajtja e kötet szerzőit is. Vajon ...

3 900 Ft
Popper Péter: A karnevál vége
hangos A karnevál vége

Collective Art Kft., 2011

Popper Péter könyvek színpadon Malek Andrea és Perjés János előadásában Magyarország valaha volt egyik legnépszerűbb pszichológusa, gye...

Paneth; Vikár; Erényi; Popper Péter: Akik nyomot hagytak a 20. századon 2. - Freud, avagy a modern...
antikvár Akik nyomot hagytak a 20. századon 2. - Freud, avagy a modern...

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Napvilág Kiadó, 1997

A 20. század eszméinek és a század történelme alakítóinak szentelt előadás-sorozat Sigmund Freud alakja és műve köré csoportosítja anyagá...

590 Ft
Popper Péter: A kő, a víz és a kutya
könyv A kő, a víz és a kutya

Saxum Kiadó, 2011

Egy XX. századi reneszánsz ember, Popper Péter azokat a kérdéseket veti fel a filmben, amelyekkel MI is naponta szembenézünk. Kik vagyu...

5%
2 980 Ft 2 831 Ft
Popper Péter: A kő, a víz és a kutya (DVD melléklettel)
könyv A kő, a víz és a kutya (DVD melléklettel)

Egy XX. századi reneszánsz ember, Popper Péter azokat a kérdéseket veti fel a filmben, amelyekkel MI is naponta szembenézünk. Kik vagyu...

Popper Péter: A kriminális személyiségzavar kialakulása
8 990 Ft - 12 990 Ft
Popper Péter: A kriminalitásig súlyosbodó személyiségzavarok pszichikai tényezőinek vizsgálata
könyv A kriminalitásig súlyosbodó személyiségzavarok pszichikai tényezőinek vizsgálata

Saxum Kiadó, 2015

Popper Péter korai tudományos munkája a bűnöző személyiségét elemzi. Máig aktuális a munka, hiszen a bűn világa változik, de a szomorú em...

Popper Péter; Váradi Tibor; Dr. Horváth Zoltán: A megbetegítő lélek - Civilizációs betegségek
könyv A megbetegítő lélek - Civilizációs betegségek

Saxum Kiadó, 2006

Az élet egyik alapkérdése: kivel vagy elszámolásban? Istennel, a sorssal, őseiddel, önmagaddal? E könyv szerzői az emberi méltóság megőrz...

Popper Péter; Váradi Tibor; Dr. Horváth Zoltán: A megbetegítő lélek - Civilizációs betegségek
antikvár A megbetegítő lélek - Civilizációs betegségek

Saxum Kiadó, 2006

Az élet egyik alapkérdése: kivel vagy elszámolásban? Istennel, a sorssal, őseiddel, önmagaddal? E könyv szerzői az emberi méltóság megőrz...

1 490 Ft - 1 700 Ft
Popper Péter: A meghívott szenvedély
könyv A meghívott szenvedély

Saxum Kiadó, 2011

Popper Péter új könyve a szerelemről, az erotikáról és a szexualitásról szól. Nyiltan beszél a kényes kérdésekről, az önkielégítésről, a ...

10%
1 480 Ft 1 332 Ft
Popper Péter: Amor Fati - Szeresd a sorsodat!
könyv Amor Fati - Szeresd a sorsodat!

Saxum Kiadó, 2016

Amor Fati, ez a bölcs Nietzsche-i gondolat, ami erről a könyvről elsőre eszébe juthat az embernek. Szeresd a szükségszerűt, szeresd a sor...

Popper Péter: Amor Fati - Szeresd a sorsodat!
antikvár Amor Fati - Szeresd a sorsodat!

Alba Könyvépítõ Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Saxum Kiadó

Amor Fati, ez a bölcs Nietzsche-i gondolat, ami erről a könyvről elsőre eszébe juthat az embernek. Szeresd a szükségszerűt, szeresd a sor...

1 890 Ft
Popper Péter: A nem értés zűrzavara - Ezoterikus hiedelmek és téves tanítások
könyv A nem értés zűrzavara - Ezoterikus hiedelmek és téves tanítások

Saxum Kiadó, 2008

A világ titkaiba belelátni hasznos vállalkozás: pénzt és tekintélyt ad, erkölcsi és szellemi igényesség nélkül. Az Égre néző ember soroza...

Popper Péter: A nem értés zűrzavara - Ezoterikus hiedelmek és téves tanítások
antikvár A nem értés zűrzavara - Ezoterikus hiedelmek és téves tanítások

Saxum Kiadó, 2008

A világ titkaiba belelátni hasznos vállalkozás: pénzt és tekintélyt ad, erkölcsi és szellemi igényesség nélkül. Az Égre néző ember soroza...

2 190 Ft - 2 490 Ft
Gutman Bea (szerk.); Csernus Imre; Popper Péter; ...: A párkapcsolatok iskolája (Mesterkurzus)
antikvár A párkapcsolatok iskolája (Mesterkurzus)

Jaffa Kiadó, 2008

A kötet az immár hatéves Mesterkurzus rendhagyó előadássorozatának szerkesztett, kibővített anyagát foglalja egybe. A Párkapcsolatok Isko...

2 490 Ft - 3 000 Ft
Popper Péter: A pokol színei
könyv A pokol színei

Saxum Kiadó, 2011

A kötet a Színes pokol c. írás mellett két drámát /Isten komédiásai, Útvesztő/ is tartalmaz. A drámák és a tanulmány egyaránt a színészr...

5%
2 800 Ft 2 660 Ft
Popper Péter: A pokol színei
antikvár A pokol színei

A kötet a Színes pokol c. írás mellett két drámát (Isten komédiásai, Útvesztő) is tartalmaz. A drámák és a tanulmány egyaránt a színészrő...

880 Ft - 2 190 Ft
Popper Péter: A reggel és az este jógája
könyv A reggel és az este jógája

Saxum Kiadó, 2008

A nap belső rendjének és derűjének megteremtése Jóga, meditáció, relaxáció Valamennyien rohanunk. Mindig időzavarban vagyunk. Reggelenkén...

Popper Péter: A reggel és az este jógája
antikvár A reggel és az este jógája

Saxum Kiadó

A nap belső rendjének és derűjének megteremtése Jóga, meditáció, relaxáció Valamennyien rohanunk. Mindig időzavarban vagyunk. Reggelenkén...

3 790 Ft - 8 990 Ft
Popper Péter: A rejtőzködő lélek keresése
könyv A rejtőzködő lélek keresése

Saxum Kiadó, 2012

Az Ingovány – melynek alcímét választottuk címadónak– a szerző megjegyzése szerint „a pálya végén bandukoló pszichológus egyetemi tanár k...

15%
3 950 Ft 3 358 Ft
Popper Péter: A széthasadt kárpit
könyv A széthasadt kárpit

Ez a könyv a pszichológus-író valláslélektani tanulmányait tartalmazza. Ilyenkor felmerül a kérdése: milyen oldalról közelít az élet és h...

Popper Péter: A széthasadt kárpit - Írások a hitről és a vallásról
könyv A széthasadt kárpit - Írások a hitről és a vallásról

Saxum Kiadó, 2007

A kötet a pszichológus-író valláslélektani tanulmányait tartalmazza. Sem téríteni, sem tagadni nem akar, szeretne együtt töprengeni az ol...

Popper Péter: A széthasadt kárpit - Írások a hitről és a vallásról
antikvár A széthasadt kárpit - Írások a hitről és a vallásról

Fiume Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Saxum Kiadó, 2007

A kötet a pszichológus-író valláslélektani tanulmányait tartalmazza. Sem téríteni, sem tagadni nem akar, szeretne együtt töprengeni az ol...

8 900 Ft
Stenger Gy.; Popper Péter; Dr. Bagdy Emőke; Daubner Béla: A tudattalan ösvényein - Életünk rejtett mozgatói
könyv A tudattalan ösvényein - Életünk rejtett mozgatói

Jaffa Kiadó, 2010

Az ember hosszú évezredek óta próbál valami használható magyarázatot találni arra, hogy saját cselekedeteinek egy jelentős részét miért n...

15%
1 990 Ft 1 692 Ft
Stenger Gy.; Popper Péter; Dr. Bagdy Emőke; Daubner Béla: A tudattalan ösvényein - Életünk rejtett mozgatói
könyv A tudattalan ösvényein - Életünk rejtett mozgatói

Jaffa Kiadó, 2011

Az ember hosszú évezredek óta próbál valami használható magyarázatot találni arra, hogy saját cselekedeteinek egy jelentős részét miért n...

15%
1 990 Ft 1 692 Ft
Stenger Gy.; Popper Péter; Dr. Bagdy Emőke; Daubner Béla: A tudattalan ösvényein - Életünk rejtett mozgatói
antikvár A tudattalan ösvényein - Életünk rejtett mozgatói

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Jaffa Kiadó, 2011

Az ember hosszú évezredek óta próbál valami használható magyarázatot találni arra, hogy saját cselekedeteinek egy jelentős részét miért n...

3 490 Ft
Popper Péter: Az élet sója
könyv Az élet sója

Saxum Kiadó, 2011

"Mióta a zsidóság létezik, volt, van és lesz zsidókérdés. Ma Közép-Európában, Kelet-Európában a zsidóprobléma újra kimondhatóvá vált, még...

15%
2 800 Ft 2 380 Ft
Popper Péter: Az élet sója
antikvár Az élet sója

Alba Könyvépítõ Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Saxum Kiadó

"Mióta a zsidóság létezik, volt, van és lesz zsidókérdés. Ma Közép-Európában, Kelet-Európában a zsidóprobléma újra kimondhatóvá vált, még...

1 990 Ft
Popper Péter: Az élet sója - Gondolatok a zsidó vallásról és a zsidóságról
könyv Az élet sója - Gondolatok a zsidó vallásról és a zsidóságról

"Mióta a zsidóság létezik, volt, van és lesz zsidókérdés. Ma Közép-Európában, Kelet-Európában a zsidóprobléma újra kimondhatóvá vált, még...