J. R. Ward szerző

J. R. Ward

J. R. Ward 1969-ben Jessica Rowley Pell Birdként látta meg a napvilágot. Nyolc esztendős kora óta írogatott, első romantikus regényét tizenhét évesen fejezte be. A Smith College-ban történelmet és középkori művészettörténetet hallgatott, majd jogi diplomát szerzett. Sokáig az egészségügy irányításában dolgozott, az egyik legjobb amerikai egyetemi klinika, a bostoni Beth Israel Deaconness Medical Center igazgatója is volt. A szenvedélye azonban az írás maradt. Miután 2001-ben feleségül ment John Neville Blakemore-hoz, a férje biztatására elküldte egy irodalmi ügynöknek a "fióknak írt" kéziratait. És 2002-ben meg is jelent Jessica Bird első romantikus regénye, amelyet kilenc további követett. 2007-ben RITA díjat kapott. A nagy áttörést mégiscsak a JR Wardként jegyzett, lenyűgöző vámpírvilág hozta meg számára, a paranormális szerelmes regények, amelyek megjelenésük óta olvasók millióit ejtették bűvöletbe. Ward saját bevallása szerint a férfialakjai kemények, elbizakodottak és arrogánsak, főhősnői pedig erősek és okosak. Számára mindig az a kérdés, hogy a bonyodalomba sodródott szerelmesek, miként találnak ismét egymásra, miközben fenyegető belső és külső erők el akarják szakítani őket. J. R. Ward megírta korunk legsikeresebb "véres-romantikus" sorozatát, melynek világszerte szép számmal vannak hódolói. Az Ulpius-ház a Fekete Tőr Testvériség sorozattal csábítja olvasóit Ward káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világába.

J. R. Ward művei

Ward, J. R.: Untitled Mass Market Ward 3 idegen
idegen
Ward, J. R.

Untitled Mass Market Ward 3

Little, Brown Book Group, 2024

 

Előjegyezhető

Ward, J. R.: The Beloved idegen
idegen
Ward, J. R.

The Beloved

Little, Brown Book Group, 2024

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: A sakál könyv
könyv

A sakál - Fekete tőr testvériség - Fogolytábor

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2023

Te meddig mennél el azért, akit szeretsz? Amikor Nyx egy véletlen balesetnek köszönhetően felfedezi az elit hírhedt börtönének bejáratát,...

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

J. R. Ward: A sakál - Fekete Tőr Testvériség e-Könyv
e-Könyv

A sakál - Fekete Tőr Testvériség

Alexandra Kiadó, 2023

Te meddig mennél el azért, akit szeretsz? Amikor Nyx egy véletlen balesetnek köszönhetően felfedezi az elit hírhedt börtönének bejáratát,...

Online ár:

4 124 Ft

Ward, J. R.: Viper - Black Dagger Prison Camp idegen
idegen
Ward, J. R.

Viper - Black Dagger Prison Camp - Roman

Heyne, 2023

Zu Unrecht wegen Mordes an seiner Frau verurteilt, fristet der Vampir Kane seit Langem ein elendes Dasein im berühmt-berüchtigten Prison ...

Online ár:

4 631 Ft

Eredeti ár: 4 874 Ft

Ward, J. R.: Forever idegen
idegen
Ward, J. R.

Forever - A sexy, action-packed spinoff from the acclaimed Black Dagger Brotherhood world

Little, Brown Book Group, 2023

For Lydia Susi, there is no sweet sorrow in saying goodbye to the man she loves. As a wolven hiding among humans, she became used to bein...

Online ár:

5 437 Ft

Eredeti ár: 5 723 Ft

Ward, J. R.: Der gefallene Engel idegen
idegen
Ward, J. R.

Der gefallene Engel - Black Dagger 39 - Roman

Heyne, 2023

Lassiter, der gefallene Engel mit einer Vorliebe für extravagante Kleidung und trashige TV-Shows, wird seiner Aufgabe als Hüter über das ...

Online ár:

5 482 Ft

Eredeti ár: 5 770 Ft

J. R. Ward: A sakál antikvár
antikvár

A sakál

Weöres Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Alexandra Kiadó, 2023

Te meddig mennél el azért, akit szeretsz? Amikor Nyx egy véletlen balesetnek köszönhetően felfedezi az elit hírhedt börtönének bejáratát,...

Online ár:

4 190 Ft

Ward, J. R.: The Wolf idegen
idegen
Ward, J. R.

The Wolf - The dark and sexy spin-off series from the beloved Black Dagger Brotherhood

Little, Brown Book Group, 2022

'Wickedly sexy' Lisa Gardner 'To die for' Suzanne Brockmann Rio Hernandez-Guerrero has been working undercover to bring down Caldwell's w...

Online ár:

5 434 Ft

Eredeti ár: 5 719 Ft

Ward, J. R.: Geliebter des Mondes idegen
idegen
Ward, J. R.

Geliebter des Mondes - Black Dagger 37 - Roman

Heyne, 2022

Seit Jahrhunderten lebt Vampirkrieger Sahvage im Verborgenen, und wenn es nach ihm ginge, könnte es auch für die nächsten paar Hundert Ja...

Online ár:

5 078 Ft

Eredeti ár: 5 345 Ft

Ward, J. R.: Wolf - Black Dagger Prison Camp 2 idegen
idegen
Ward, J. R.

Wolf - Black Dagger Prison Camp 2 - Roman

Heyne, 2022

Der attraktive Lucan arbeitet als Drogendealer. Nicht ganz freiwillig allerdings, und so ganz ungefährlich ist sein Job auch nicht, denn ...

Online ár:

4 231 Ft

Eredeti ár: 4 453 Ft

Ward, J. R.: Schakal - Black Dagger Prison Camp 1 idegen
idegen
Ward, J. R.

Schakal - Black Dagger Prison Camp 1 - Roman

Heyne, 2022

An einem geheimen Ort, tief unter der Erde, befindet sich das berühmt-berüchtigte Gefängnis der Glymera. Als die schöne Vampirin Nyx eine...

Online ár:

4 219 Ft

Eredeti ár: 4 441 Ft

Ward, J. R.: Nachtliebe idegen
idegen
Ward, J. R.

Nachtliebe - Black Dagger 38 - Roman

Heyne, 2022

Vampirkrieger Balthazar ist am glücklichsten, wenn er im Schatten der Nacht an Fassaden hochklettern, in Häuser eindringen und den ein od...

Online ár:

5 049 Ft

Eredeti ár: 5 314 Ft

J. R. Ward: A megmentő könyv
könyv

A megmentő - Fekete Tőr Testvériség 17.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2021

A Fekete Tőr Testvériség tiszteletre méltó történelme alatt csak egyetlen harcost zártak ki, ám Murhder tébolya nem hagyott választási le...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Az ördög martaléka könyv
könyv

Az ördög martaléka - A bourbon királyai 3.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2021

Miután bevallja, hogy végzett gyűlölt ellenségével, saját édesapjával, Edwardot őrizetbe veszik. A férfi szívét elönti a szomorúság és a ...

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

J. R. Ward: A megmentő - Fekete Tőr Testvériség e-Könyv
e-Könyv

A megmentő - Fekete Tőr Testvériség

Alexandra Kiadó, 2021

A Fekete Tőr Testvériség tiszteletre méltó történelme alatt csak egyetlen harcost zártak ki, ám Murhder tébolya nem hagyott választási le...

Online ár:

3 375 Ft

J. R. Ward: Az ördög martaléka - A bourbon királyai e-Könyv
e-Könyv

Az ördög martaléka - A bourbon királyai

Alexandra Kiadó, 2021

„Lélegzetelállítóan izgalmas!" Lisa Gardner, New York Times-bestsellerszerző „Az olvasó észre sem veszi, és már zuhan is lefelé a Ny...

Online ár:

4 124 Ft

Ward, J. R.: Winterherz idegen
idegen
Ward, J. R.

Winterherz - Black Dagger 36 - Roman

Heyne, 2021

Sie haben jahrelang umeinander gekämpft, einander das Herz gebrochen, sich gestritten, beinahe getrennt und wieder versöhnt - und nun sol...

Online ár:

4 631 Ft

Eredeti ár: 4 874 Ft

Ward, J. R.: Der Sünder idegen
idegen
Ward, J. R.

Der Sünder - Black Dagger 35 - Roman

Heyne, 2021

Es ist noch nicht lange her, dass Vampirkrieger Syn Unterschlupf bei den BLACK DAGGER gefunden hat. Dass er nebenbei als Auftragskiller a...

Online ár:

4 653 Ft

Eredeti ár: 4 897 Ft

J. R. Ward: Az ördög martaléka antikvár
antikvár

Az ördög martaléka

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2021

Miután bevallja, hogy végzett gyűlölt ellenségével, saját édesapjával, Edwardot őrizetbe veszik. A férfi szívét elönti a szomorúság és a ...

 

3 990 Ft - 4 290 Ft

J. R. Ward: A tolvaj könyv
könyv

A tolvaj - Fekete tőr testvériség

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2020

Sola Morte, a besurranó tolvaj és kódfejtő megelégeli az alvilági játszmákat, és elhatározza, ezután tisztességes életet él. Caldwelltől ...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Perzselő vágy e-Könyv
e-Könyv

Perzselő vágy

Maxim Könyvkiadó, 2020

Szexi tűzoltók. Egy sérült lelkű rosszfiú. És egy igazi kemény csaj. Anne tűzoltóként a rengeteg izmos, tetkós pasi között mindig is meg...

Online ár:

2 799 Ft

J. R. Ward: Éjsötét szerető e-Könyv
e-Könyv

Éjsötét szerető

Alexandra Kiadó, 2020

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és az alantasok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött r...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: A tolvaj - Fekete Tőr Testvériség 16. e-Könyv
e-Könyv

A tolvaj - Fekete Tőr Testvériség 16.

Alexandra Kiadó, 2020

Sola Morte, a besurranó tolvaj és kódfejtő megelégeli az alvilági játszmákat, és elhatározza, ezután tisztességes életet él. Caldwelltől ...

Online ár:

3 375 Ft

J. R. Ward: Az árnyékok - Fekete Tőr Testvériség 13. e-Könyv
e-Könyv

Az árnyékok - Fekete Tőr Testvériség 13.

Alexandra Kiadó, 2020

Trez „Latimer" valójában nem létezik. Árnyékként él és dolgozik az emberi világban ezzel a kitalált személyazonossággal. Kisgyermekként a...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: Síron túli szerető e-Könyv
e-Könyv

Síron túli szerető

Alexandra Kiadó, 2020

Rhage a Fekete Tőr Testvériség legveszélyesebb vámpírja. Nincs nála keményebb vagy gyorsabb harcos, és telhetetlenebb szerető sem. Kegyet...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: Végre szeretők e-Könyv
e-Könyv

Végre szeretők

Alexandra Kiadó, 2020

Qhuinn - ismeretlen apa fia - hozzászokott, hogy egyedül van. A családja kitagadta, az arisztokrácia hátat fordított neki, ő azonban végü...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: A kiválasztott e-Könyv
e-Könyv

A kiválasztott

Alexandra Kiadó, 2020

A Fekete Tőr Testvériség nagyszabású győzelmet aratott az Alantasok Társasága fölött, ám az életmódjukat továbbra is veszély fenyegeti. E...

Online ár:

3 375 Ft

J. R. Ward: Megsebzett szerető e-Könyv
e-Könyv

Megsebzett szerető

Alexandra Kiadó, 2020

A New York-i Cladwell éjszakai sötétjében halálos háború folyik a vámpírok és gyilkosaik között. A harcot a négy vámpír harcosból álló cs...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: Életre keltett szerető e-Könyv
e-Könyv

Életre keltett szerető

Alexandra Kiadó, 2020

Butch O'Neal természeténél fogva harcos. Az egykori gyilkossági nyomozó az egyetlen ember, aki valaha is bebocsátást nyert a Fekete Tőr T...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: A vadállat e-Könyv
e-Könyv

A vadállat

Alexandra Kiadó, 2020

Rhage és Mary visszatérnek! Végre új kötettel bővül a Fekete Tőr Testvériség, amely „annyira népszerű, hogy talán nincs is olyan olvasó m...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: Feloldozott szerető e-Könyv
e-Könyv

Feloldozott szerető

Alexandra Kiadó, 2020

A könyörtelen Vishous pusztító átokkal kénytelen együtt élni, és azzal a rémisztő képességgel, hogy a jövőbe lát. Az apja által vezetett ...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: A király e-Könyv
e-Könyv

A király

Alexandra Kiadó, 2020

Miután évszázadokig hátat fordított a trónnak, Wrath, Wrath fia végül apja nyomdokaiba lép imádott fele segítségével. A korona azonban má...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: Megváltott szerető e-Könyv
e-Könyv

Megváltott szerető

Alexandra Kiadó, 2020

A Fekete Tőr Testvériség elkötelezetten hűséges tagja, a lenyűgözően jóképű Phury felel a testvériség vérvonalának életben tartásáért. Mi...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: Beavatás e-Könyv
e-Könyv

Beavatás

Alexandra Kiadó, 2020

Ez a kötet beavatás a Fekete Tőr Testvériség sötét és szenvedélyes világába, számos, rajongók számára élvezetes csemegével.Kimaradt és ce...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: Megbosszult szerető e-Könyv
e-Könyv

Megbosszult szerető

Alexandra Kiadó, 2020

Rehvenge, az alvilág drogbárója, kétes hírneve miatt egy titokzatos megbízótól azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Wratht, a Testvériség...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: Hallhatatlan szerető e-Könyv
e-Könyv

Hallhatatlan szerető

Alexandra Kiadó, 2020

John Matthew valódi kilétét homály fedi. A Testvériség befogadta, de senki sem tudja, honnan jött, vagy ki is ő valójában. Pedig halott t...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: Újjászületett szerető e-Könyv
e-Könyv

Újjászületett szerető

Alexandra Kiadó, 2020

Várandós felének tragikus halála óta Tohrment csak árnyéka önmagának. Testileg megtörve, lelkileg szinte megsemmisülve kerül vissza a tes...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: Felszabadított szerető e-Könyv
e-Könyv

Felszabadított szerető

Alexandra Kiadó, 2020

Payne, Vishous iker lánytestvére ugyanaz a sötét, elszánt egyéniség, mint a fivére.Amikor egy sérülést követően lebénul, egy emberi sebés...

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: A bourbon királyai e-Könyv
e-Könyv

A bourbon királyai

Alexandra Kiadó, 2020

J. R. Ward, aki a Fekete Tőr Testvériséggel a New York Times listavezető szerzője lett, új, lenyűgöző sorozat első kötetével jelentkezik....

Online ár:

2 999 Ft

J. R. Ward: Halhatatlanság e-Könyv
e-Könyv

Halhatatlanság

Alexandra Kiadó, 2020

A Teremtő kitalált egy játékot, és a tét nem más, mint az élők és holtak fölötti uralom. Hét lélek, hét válaszút - mindegyik egy lehetősé...

Online ár:

2 999 Ft

Ward, J. R.: Schwur des Kriegers idegen
idegen
Ward, J. R.

Schwur des Kriegers - Black Dagger Legacy Band 4 - Roman

Heyne, 2020

Dunkel, geheimnisvoll und athletisch ist der junge Vampirkrieger Boone einer der vielversprechendsten Rekruten der BLACK DAGGER und eine ...

Online ár:

4 219 Ft

Eredeti ár: 4 441 Ft

Ward, J. R.: Winternacht idegen
idegen
Ward, J. R.

Winternacht - Black Dagger 34 - Roman

Heyne, 2020

Seit dem Tod seiner geliebten Shellan Selena verbringt der mächtige Schatten Trez seine Tage in Trauer und Einsamkeit. Doch dann begegnet...

Online ár:

4 612 Ft

Eredeti ár: 4 854 Ft

Ward, J. R.: Der Erlöser idegen
idegen
Ward, J. R.

Der Erlöser - Black Dagger 33 - Roman

Heyne, 2020

Einst verlor der mächtige Vampirkrieger Murhder seine große Liebe - und darüber den Verstand. Den BLACK DAGGER blieb damals nichts andere...

Online ár:

4 646 Ft

Eredeti ár: 4 890 Ft

Ward, J. R.: Into the Fire idegen
idegen
Ward, J. R.

Into the Fire

LYX, 2020

Das Feuer verzeiht keine Fehler ... Anne Ashburn ist Firefighterin mit Leib und Seele. Kein Feuer ist ihr zu gefährlich, kein Risiko zu h...

Online ár:

6 314 Ft

Eredeti ár: 6 646 Ft

J. R. Ward: A Kiválasztott könyv
könyv

A Kiválasztott - Fekete Tőr Testvériség 15.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2019

A Fekete Tőr Testvériség nagyszabású győzelmet aratott az Alantasok Társasága fölött, ám az életmódjukat továbbra is veszély fenyegeti. E...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

J. R. Ward: Perzselő vágy könyv
könyv

Perzselő vágy

Maxim Könyvkiadó, 2019

Szexi tűzoltók. Egy sérült lelkű rosszfiú. És egy igazi kemény csaj. Anne tűzoltóként a rengeteg izmos, tetkós pasi között mindig is ...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Ward, J. R.: Der Spion idegen
idegen
Ward, J. R.

Der Spion - Black Dagger 32 - Roman

Heyne, 2019

Seit seine große Liebe Sola die Stadt verlassen hat, schwebt Waffenhändler Assail zwischen Leben und Tod. Die BLACK DAGGER haben es sich ...

Online ár:

4 190 Ft

Eredeti ár: 4 410 Ft

Ward, J. R.: Die Diebin idegen
idegen
Ward, J. R.

Die Diebin - Black Dagger 31 - Roman

Heyne, 2019

Sola Morte ist Einbrecherin aus Leidenschaft. Nicht die finanzielle Not treibt sie nachts in die Villen reicher Leute, sondern die pure L...

Online ár:

4 604 Ft

Eredeti ár: 4 846 Ft

J. R. Ward: Perzselő vágy antikvár
antikvár

Perzselő vágy

Maxim Könyvkiadó

Szexi tűzoltók. Egy sérült lelkű rosszfiú. És egy igazi kemény csaj. Anne tűzoltóként a rengeteg izmos, tetkós pasi között mindig is ...

 

2 690 Ft - 2 790 Ft

J. R. Ward: A vadállat könyv
könyv

A vadállat - Fekete Tőr Testvériség 14.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

A Fekete Tőr Testvériség számára már semmi sem olyan, mint korábban. Miután elkerülték a háborút az árnyékokkal, megváltoztak a szövetség...

Online ár:

3 600 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: A király könyv
könyv

A király - Fekete Tőr Testvériség 12.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Miután évszázadokig hátat fordított a trónnak, Wrath, Wrath fia végül apja nyomdokaiba lép imádott fele segítségével. A korona azonban má...

Online ár:

3 600 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: Végre szeretők könyv
könyv

Végre szeretők - Fekete Tőr Testvériség 11.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Qhuinn - ismeretlen apa fia - hozzászokott, hogy egyedül van. A családja kitagadta, az arisztokrácia hátat fordított neki, ő azonban végü...

Online ár:

3 600 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: Az árnyékok könyv
könyv

Az árnyékok - Fekete Tőr Testvériség 13.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Trez "Latimer" valójában nem létezik. Árnyékként él és dolgozik az emberi világban ezzel a kitalált személyazonossággal. Kisgyermekként a...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Éjsötét szerető könyv
könyv

Éjsötét szerető - Fekete Tőr Testvériség 1.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és az alantasok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött r...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Feloldozott szerető könyv
könyv

Feloldozott szerető - Fekete Tőr Testvériség 5.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

A könyörtelen Vishous pusztító átokkal kénytelen együtt élni, és azzal a rémisztő képességgel, hogy a jövőbe lát. A Feloldozott szerető a...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Síron túli szerető könyv
könyv

Síron túli szerető - Fekete Tőr Testvériség 2.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Rhage a Fekete Tőr Testvériség legveszélyesebb vámpírja. Nincs nála keményebb vagy gyorsabb harcos, és telhetetlenebb szerető sem. Kegyet...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Újjászületett szerető könyv
könyv

Újjászületett szerető - Fekete Tőr Testvériség 10.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Várandós felének tragikus halála óta Tohrment csak árnyéka önmagának. Testileg megtörve, lelkileg szinte megsemmisülve kerül vissza a tes...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Megváltott szerető könyv
könyv

Megváltott szerető - Fekete Tőr Testvériség 6.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

A Fekete Tőr Testvériség elkötelezetten hűséges tagja, a lenyűgözően jóképű Phury felel a testvériség vérvonalának életben tartásáért. Mi...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Megsebzett szerető könyv
könyv

Megsebzett szerető - Fekete Tőr Testvériség 3.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

A New York-i Cladwell éjszakai sötétjében halálos háború folyik a vámpírok és gyilkosaik között. A harcot a négy vámpír harcosból álló cs...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára