Henry Firth szerző

Henry Firth

"Gúnyosan nevettem, amikor Ian vegán lett, és megkérdeztem, ugyan honnan jut elegendő fehérjéhez a szervezete. De végül sikerült meggyőznie, többek között azzal az érvvel is, hogy ha nem eszem nagyüzemben előállított állati termékeket, a világot is megmenthetem. Miután teljesen elhagytuk az állati termékeket az életünkből, mindketten fantasztikusan jól éreztük magunkat. Csak még meg kellett tanulnunk, hogyan főzzünk, és milyen ételeket fogyasszunk, amikor nem otthon eszünk. Rájöttünk, hogy az éttermekben vagy a szakácskönyvekben kínált vegán ételek, hát… nem valami finomak. És ebben láttuk meg a lehetőséget. Azóta a küldetésünk lett, hogy másoknak is megmutassuk: igenis lehet ízletes fogásokat készíteni kizárólag növényi alapanyagokból is! Igaz, az emberek gyakran maguktól is ezt az utat választják. És most, három évvel később egy újfajta főzési stílus mesterei lettünk, ami az internet szakácsai révén népszerűvé vált, és amelyben az újdonság és az ütős prezentáció éppúgy fontos, mint az íz és a könnyedség. Kelet-londoni főhadiszállásunkon együtt főzünk, iszunk, és filmre vesszük a receptjeink elkészítését a nagyvilág számára."

Henry Firth művei

Henry Firth, Ian Theasby: BOSH! könyv
könyv

BOSH! - Egyszerű receptek, Elképesztő Ízek, Csupa Vegán

Bioenergetic Kft., 2019

Az egykori észak-angliai iskolatársak elsöprő sikerüket a BOSH! névvel létrehozott videó csatornájuknak köszönhetik, ahol nem kis dologra...

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

Theasby, Ian - Firth, Henry David: BOSH! idegen
idegen
Theasby, Ian - Firth, Henry David

BOSH! - Simple Recipes * Amazing Food * All Plants

Harper Collins Publ. USA, 2018

1 MILLION BOSH BOOKS SOLD WORLDWIDE Want to cook ridiculously good plant-based food from scratch but have no idea where to start? With ov...

Online ár:

11 654 Ft

Eredeti ár: 12 267 Ft

Firth, Henry - Theasby, Ian: BOSH! Healthy Vegan idegen
idegen
Firth, Henry - Theasby, Ian

BOSH! Healthy Vegan

Harper Collins Publ. UK, 2019

The fourth book from vegan brand "BOSH!" Set to chime with the non-fiction trend of smart and intuitive eating choices.

Online ár:

9 101 Ft

Eredeti ár: 9 579 Ft

Firth, Henry - Theasby, Ian: Speedy BOSH! idegen
idegen
Firth, Henry - Theasby, Ian

Speedy BOSH! - Over 100 Quick and Easy Plant-Based Meals in 30 Minutes

Harper Collins Publ. UK, 2020

WINNER OF THE PETA BEST VEGAN COOKBOOK AWARD, 2020 OVER 1 MILLION BOSH! BOOKS SOLD BOSH! are back with over 100 mouthwatering plant-based...

Online ár:

11 669 Ft

Eredeti ár: 12 283 Ft

Firth, Henry - Theasby, Ian: BISH BASH BOSH! idegen
idegen
Firth, Henry - Theasby, Ian

BISH BASH BOSH! - Your Favourites. All Plants. the Brand-New Plant-Based Cookbook from the Bestselling #1 Vegan Authors

Harper Collins Publ. UK, 2019

The follow-up to "Bosh!", featuring over 140 vegan recipes. Firth and Theasby launched their plant-based eating platform in 2016 and have...

Online ár:

10 849 Ft

Eredeti ár: 11 420 Ft

Firth, Henry - Theasby, Ian: BOSH! idegen
idegen
Firth, Henry - Theasby, Ian

BOSH! - The Cookbook

Harper Collins Publ. UK, 2018

How can you eat amazing meals that are easy to cook and incredibly tasty, using only plants? BOSH! With over 140 of our best-loved recipe...

Online ár:

10 875 Ft

Eredeti ár: 11 447 Ft

Firth, Henry - Theasby, Ian: BOSH! - schnell - gesund - vegan idegen
idegen
Firth, Henry - Theasby, Ian

BOSH! - schnell - gesund - vegan - 2 Bücher im Bundle: 180 plant-based Rezepte

Edition Michael Fischer / EMF Verlag, 2023

Vegan, schnell und gesund - was will man mehr? Die aufregenden Gerichte von BOSH sind aus der veganen Community kaum mehr wegzudenken! Di...

Online ár:

6 709 Ft

Eredeti ár: 7 062 Ft

Theasby, Ian - Firth, Henry: BOSH! Fleisch vegan - Fake your Meat! idegen
idegen
Theasby, Ian - Firth, Henry

BOSH! Fleisch vegan - Fake your Meat! - Fleischersatz selbst herstellen mit über 100 Rezepten: Von Chicken Teriyaki bis BBQ Burger, Garnelen-Curry und vielem mehr!

Edition Michael Fischer / EMF Verlag, 2024

Ein Leben ohne Fleisch, für viele undenkbar - und auch Veganer*innen müssen nicht mehr darauf verzichten. Die britischen Bestseller-Autor...

Online ár:

11 857 Ft

Eredeti ár: 12 481 Ft

Firth, Henry - Theasby, Ian: BOSH! Meat idegen
idegen
Firth, Henry - Theasby, Ian

BOSH! Meat - Delicious. Hearty. Plant-based.

Harper Collins Publ. UK, 2023

The groundbreaking new cookbook from Sunday Times bestselling authors Henry Firth and Ian Theasby.

Online ár:

11 872 Ft

Eredeti ár: 12 496 Ft

Firth, Henry - Theasby, Ian: BOSH! super fresh - super vegan. Weniger Fett, weniger Zucker, mehr Geschmack idegen
idegen
Firth, Henry - Theasby, Ian

BOSH! super fresh - super vegan. Weniger Fett, weniger Zucker, mehr Geschmack - Gönn dir! 80 Rezepte: gesund - aufregend - vegan

Edition Michael Fischer GmbH, 2020

VEGANE SUPERPOWER FÜR EIN GESUNDES LEBEN . 80 verlockende vegane Rezepte für deinen gesunden Lifestyle: wenig Zucker, wenig Fett - mehr G...

Online ár:

4 367 Ft

Eredeti ár: 4 596 Ft

Firth, Henry - Theasby, Ian: BOSH! on a Budget idegen
idegen
Firth, Henry - Theasby, Ian

BOSH! on a Budget

HarperCollins Publishers, 2021

THE SUNDAY TIMES BESTSELLER OVER 1 MILLION BOSH! BOOKS SOLD BOSH! are back with the ultimate money-saving, plant-based cookbook.

Online ár:

9 116 Ft

Eredeti ár: 9 595 Ft

Henry Firth, Ian Theasby: BOSH! antikvár
antikvár

BOSH!

Bioenergetic Kft., 2019

Az egykori észak-angliai iskolatársak elsöprő sikerüket a BOSH! névvel létrehozott videó csatornájuknak köszönhetik, ahol nem kis dologra...

 

3 990 Ft - 10 000 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára