Háy János szerző

Háy János

Ezerkilencszázhatvanban született Vámosmikolán, messze a civilizált világtól egy eldugott kis településen. Volt ugyan anyja és apja is, de annyira szegények és annyira vidékiek voltak, hogy Háyt az egyszerűség kedvéért nevezhetjük a nép gyermekének. Első szava sem a polgári körökben szokásos autó vagy pénztárca volt, hanem a vetőmag. Háy gyökerei ebben a tiszta népi talajba kapaszkodtak, bár személyiségének szárba szökkenését már a főváros dekadens kultúrája határozta meg. Tanárai aggódva kísérték tevékenységét. Számtalan rossz jeggyel próbálták jó útra téríteni. Külön kiemelendő az a bukás magyarból, ami végérvényesen elidegenítette szerzőnket az akadémikus irodalomfelfogástól. Pályaválasztáskor az orosz és történelem szakokat jelölte meg, s tett néhányszor sikertelen felvételit a Szegedi Egyetemre és Főiskolára, majd egy sikereset. Mit keresett hősünk Szegeden? Egy hegyvidéki legény a pusztákon? A válasz egyszerű: a barátnőjét, aki oda járt angolra. És mit ad isten, meg is találta. Háy a gimnáziumi éveket követően megismerkedett a budapesti élet legsötétebb bugyraival. Haverjai a társadalmi normák tekintetében kétséges alakok voltak. A költészetről nem mondott le, de titokban rockzenei karriert dédelgetett. Aktívan zenélt, majd 81-ben immáron szegedi főiskolásként megalakította az Originál Láger nevű zenekart, amely néhány demo-felvételt követően feloszlott, mert a zenekar azon tagjai, akik tudtak zenélni sérelmezték a hullák mennyiségét a szövegekben. Ez a csalódás végérvényesen derékba törte Háy rockzenei karrierjét. Maradt a költészet. Első kötete a 76-85-ig terjedő időszakot zárja le, de a kor természetéből adódóan csak 89-ben jelenik meg (Gyalog megyek hozzád a sétáló uton). A kötet első mondata: „Háy János nevű személy nem létezik.” Ez a nemlétező személy aztán megjelentet több tucat könyvet, versesköteteket, novellákat, regényeket, s még egy irodalomtörténetet is (Kik vagytok ti?). Születnek neki gyermekei, elvégzi az ELTE esztétika szakát. Háy író, költő és amatőr képzőművész, de álmaiban még mindig ott áll egy színpadon és a Szaljut nevű szovjet gitárral nyomja a rokendrolt.

Háy János művei

Háy János: A cégvezető e-Könyv
e-Könyv

A cégvezető

Európa Könyvkiadó, 2020

A cégvezető azt hitte, isten lábát fogja meg, amikor lapátra tette a régi feleségét, és beválasztott egy új nőt. Ő az, aki mindig helyes ...

Online ár:

2 999 Ft

Háy János: Kik vagytok ti? - Kötelező magyar irodalom - Újraélesztő könyv e-Könyv
e-Könyv

Kik vagytok ti? - Kötelező magyar irodalom - Újraélesztő könyv

Európa Könyvkiadó, 2019

Irodalomtörténet? Az is. Izgalmas oknyomozás, hogy valójában kik voltak ezek a valahai alkotók? Az is. Életútfeltárás, életműelemzés? Az ...

Online ár:

3 999 Ft

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt e-Könyv
e-Könyv

Ne haragudj, véletlen volt

Európa Könyvkiadó, 2020

Kedves olvasó, Háy János könyve ez, és róla magáról, Háy Jánosról szól. Nem a világról, hanem annak csak egy kicsiny darabjáról, úgymond,...

Online ár:

2 599 Ft

Háy János: Mamikám e-Könyv
e-Könyv

Mamikám

Európa Könyvkiadó, 2021

A minden szempontból különleges regény azok hangját juttatja el hozzánk, akikről ugyan beszél a sajtó, ám a valódi szereplőket igazából s...

Online ár:

2 499 Ft

Háy János: Házasságon innen és túl e-Könyv
e-Könyv

Házasságon innen és túl

Európa Könyvkiadó, 2017

"Ez még szerető, az már feleségez még feleség, az már szerető.Ez még elvált, az már házas,ez még házas, az már elvált.Ez még szeret,...

Online ár:

2 799 Ft

Háy János: A gyerek e-Könyv
e-Könyv

A gyerek

Európa Könyvkiadó, 2017

Akinek nem volt még: most íme van. Akinek volt, tudja, mit kell tenni: megfogni a kezét, megölelni, megsimogatni, hisz gyerek.Most megtud...

Online ár:

2 620 Ft

Háy János: A mélygarázs e-Könyv
e-Könyv

A mélygarázs

Európa Könyvkiadó, 2017

Három szereplő. Egy történet. Mindhárom áldozat, mindhárom elkövető, és azok is ők hárman, akik véletlen keverednek az eseményekbe. Egy, ...

Online ár:

2 399 Ft

Háy János: Hozott lélek e-Könyv
e-Könyv

Hozott lélek

Európa Könyvkiadó, 2017

Minden életnek egy változata van, az, amit élünk.Egy könyv, ami hozott lélekből dolgozott. Jöttek férfiak, nők, lányok, fiúk vegyest, öre...

Online ár:

2 599 Ft

Háy János: Napra jutni e-Könyv
e-Könyv

Napra jutni

Európa Könyvkiadó, 2017

Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. Vannak benne helyszínek, ovi, iskola, udvar, határ, földek, otthon...

Online ár:

2 617 Ft

Háy János: Völgyhíd e-Könyv
e-Könyv

Völgyhíd

Európa Könyvkiadó, 2022

Ezek azok az évek, amikor a felnőttek elviselhetetlen hatalmasságokként magasodnak fölénk, amikor szinte kibírhatatlan a világ hamissága,...

Online ár:

2 999 Ft

Háy János: Xanadu - Föld, víz, levegő e-Könyv
e-Könyv

Xanadu - Föld, víz, levegő

Európa Könyvkiadó, 2017

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy te...

Online ár:

2 199 Ft

Háy János: Házasságon innen és túl e-hangos
e-hangos

Házasságon innen és túl

Titis Hangosregény Kiadó, 2021

33 novella, 33 élethelyzet mikroszkóp alatt. Kevés idill, sok konfliktus, mint az életben. A helyzet, a nézőpont, sőt többször a kor is v...

Online ár:

4 800 Ft

Háy János: A gyerek e-hangos
e-hangos

A gyerek

Titis Hangosregény Kiadó, 2021

„A gyerek” című regény a harmadik Háy kötet, ami hangosregényként megjelenik. A két novelláskötet után (A bogyósgyümölcskertész fia és Há...

Online ár:

6 000 Ft

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia e-hangos
e-hangos

A bogyósgyümölcskertész fia

Titis Hangosregény Kiadó, 2021

Mint a mesében. A (leg)kisebb fiú fogja a gitárját, és elindul szerencsét próbálni. Sok viszontagság árán eljut… De nem Tündérországba, v...

Online ár:

4 800 Ft

Háy János: A mélygarázs e-hangos
e-hangos

A mélygarázs

Titis Hangosregény Kiadó, 2021

Három monológ, három nagyszerű színész előadásában. Egy valaha volt szerelmi háromszög három résztvevője. Három szerep; az elhagyott fele...

Online ár:

5 400 Ft

Háy János: A cégvezető könyv
könyv

A cégvezető

Európa Könyvkiadó, 2021

A cégvezető azt hitte, isten lábát fogja meg, amikor lapátra tette a régi feleségét, és beválasztott egy új nőt. Ő az, aki mindig helyes ...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt könyv
könyv

Ne haragudj, véletlen volt

Európa Könyvkiadó, 2021

Kedves olvasó, Háy János könyve ez, és róla magáról, Háy Jánosról szól. Nem a világról, hanem annak csak egy kicsiny darabjáról, úgymond,...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Háy János: Mamikám könyv
könyv

Mamikám

Európa Könyvkiadó, 2021

A regényben megszólaló cigány lány nap mint nap pletykákkal, rágalmakkal és ítéletekkel küzd. Egy olyan faluban, ahol a cigánytól nem fog...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia könyv
könyv

A bogyósgyümölcskertész fia

Európa Könyvkiadó, 2021

"Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek a bogyósgyümölcskertésznek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, a...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Háy János: Házasságon innen és túl könyv
könyv

Házasságon innen és túl

Európa Könyvkiadó, 2021

"Ez még szerető, az már feleség ez még feleség, az már szerető. Ez még elvált, az már házas, ez még házas, az már elvált. Ez még szer...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Háy János: Völgyhíd könyv
könyv

Völgyhíd - Felnőttek ellen

Európa Könyvkiadó, 2022

Ezek azok az évek, amikor a felnőttek elviselhetetlen hatalmasságokként magasodnak fölénk, amikor szinte kibírhatatlan a világ hamissága,...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia - Hangoskönyv MP3 hangos
hangos

A bogyósgyümölcskertész fia - Hangoskönyv MP3 - Előadó: Rátóti Zoltán

Titis Kft., 2006

Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek a bogyósgyümölcskertésznek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, az...

Online ár:

4 080 Ft

Eredeti ár: 4 800 Ft

Háy János: A gyerek könyv
könyv

A gyerek

Európa Könyvkiadó, 2019

Vezet-e út a hetvenes-nyolcvanas évek falusi Magyarországának porából-sarából a fényes jövőbe? Lehet-e nagy ember - filozófus! - a gyerek...

Online ár:

3 145 Ft

Eredeti ár: 3 699 Ft

Háy János: Hozott lélek könyv
könyv

Hozott lélek

Európa Könyvkiadó, 2019

Egy könyv, ami hozott lélekből dolgozott. Jöttek férfiak, nők, lányok, fiúk vegyest, öregek és fiatalok, s valamit kipakoltak magukból. S...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Háy János: Az öregtó felé könyv
könyv

Az öregtó felé

Európa Könyvkiadó, 2017

Itt van az ember, itt van újra, itt a feje, keze, lába, itt a füle, szeme, szája, itt az epéje, a mája, itt a gyomra, a szive, itt ...

Online ár:

3 316 Ft

Eredeti ár: 3 490 Ft

Háy János: Szavalóverseny könyv
könyv

Szavalóverseny - Kisegítőkönyv íróknak és olvasóknak

Európa Könyvkiadó, 2022

Ez most mi, vers vagy próza? Nem lehetett volna előre eldönteni? Az ember csak belelapoz, aztán máris össze van keverve. Hogy vicces, meg...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Beck Zoltán, Háy János: Háy Come Beck - Hangoskönyv hangos
hangos

Háy Come Beck - Hangoskönyv

ZAJZAJZAJ KFT, 2018

A Háy come Beck egy véletlen találkozásból indult. Háy János, magyar író és Beck Zoli, a 30Y frontembere közös fotózásra volt hivatalos –...

Online ár:

4 242 Ft

Eredeti ár: 4 990 Ft

Háy János: Napra jutni könyv
könyv

Napra jutni

Európa Könyvkiadó, 2019

A Holdon nem lakik senki és az ég is teljesen üres, mint a tévé Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. ...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Háy János: Boldog boldogtalan könyv
könyv

Boldog boldogtalan

Európa Könyvkiadó, 2024

Ennek a könyvnek nyolcmilliárd ember a szereplője, köztük két töritanár, három színésznő, három magyartanárnő, két pszichológus, egy sáto...

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

Háy János: Ország, város, fiú, lány könyv
könyv

Ország, város, fiú, lány

Európa Könyvkiadó, 2021

Gyere velem, nézd meg, hogy merre járok, légy a kísérőm, állj mellém, s nézd azt, amit én látok. Amerika, London, Párizs, mondd, hogy nem...

Online ár:

3 150 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Háy János: Szerelmes, istenes, okosos könyv
könyv

Szerelmes, istenes, okosos - Háy-kódex

Európa Könyvkiadó, 2023

Végre egy olyan kötet, amiben rendes versek vannak. Végre! Végre olyan versek, amiket meg lehet érteni. Végre! Végre olyan könyv, ...

Online ár:

3 910 Ft

Eredeti ár: 4 599 Ft

Háy János: A gyerek - Hangoskönyv MP3 hangos
hangos

A gyerek - Hangoskönyv MP3 - Előadja: Rátóti Zoltán

Titis Kft., 2012

A „gyerek” egy tehetséges vidéki fiú, akit a szülei tudósnak nevelnek, a fővárosba szánnak, és aki végül egy főiskola elvégzése után a fa...

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 6 000 Ft

Háy János: A mélygarázs - Hangoskönyv hangos
hangos

A mélygarázs - Hangoskönyv

Titis Kft., 2014

Három monológ, három nagyszerű színész előadásában. Egy valaha volt szerelmi háromszög három résztvevője. Három szerep; az elhagyott fele...

Online ár:

4 590 Ft

Eredeti ár: 5 400 Ft

Háy János: Házasságon innen és túl - Hangoskönyv MP3 hangos
hangos

Házasságon innen és túl - Hangoskönyv MP3 - Előadó: Rátóti Zoltán

Titis Kft., 2019

"A lány akkor elnevette magat, főleg ezen a Bendzsamin Británián, ebből a nevetésből emelte a gitáros fiúra a szemét. A szem nem kék volt...

Online ár:

4 080 Ft

Eredeti ár: 4 800 Ft

Háy János: Dzsigerdilen könyv
könyv

Dzsigerdilen - A szív gyönyörűsége

Európa Könyvkiadó, 2023

Van neki cselekménye, szerkezete, stílusa - van neki mindene. Van benne hősiesség, kaland, szerelem, vér - van benne minden. Ez egy rende...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Háy János: Xanadu könyv
könyv

Xanadu - Föld, víz, levegő

Európa Könyvkiadó, 2021

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy t...

Online ár:

3 600 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Háy János: Kik vagytok ti? könyv
könyv

Kik vagytok ti? - Kötelező magyar irodalom - Újraélesztő könyv

Európa Könyvkiadó, 2023

Irodalomtörténet? Az is. Izgalmas oknyomozás, hogy valójában kik voltak ezek a valahai alkotók? Az is. Életútfeltárás, életműelemzés? Az ...

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

Háy János: A gyerek (aláírt) antikvár
antikvár

A gyerek (aláírt)

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Palatinus Kiadó, 2007

Online ár:

5 400 Ft

Háy János: Háyland antikvár
antikvár

Háyland

2011

Évek óta nagy figyelem kíséri, hogy vajon milyen lesz az új Háy-kötet borítója. Hiszen köztudott, hogy a borítóképeket a szerző festi. A ...

 

2 490 Ft - 2 590 Ft

Háy János, Kőrössi P. József: Az ember és a kutya (Magyar írók novellái a kutyáról) antikvár
antikvár

Az ember és a kutya (Magyar írók novellái a kutyáról)

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Palatinus Kiadó, 1999

VIDÁM ÉS SZOMORÚ KUTYATÖRTÉNETEK - Szerzők, a teljesség igénye nélkül: Ady Endre, Csáth Géza, Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc, Karinthy Fri...

Online ár:

1 390 Ft

Háy János: A Gézagyerek - Drámák antikvár
antikvár

A Gézagyerek - Drámák

Új Palatinus Könyvesház Kft.

Egyszerű ez, mint a négyszerkettő. Négy plusz egy novella, egyik sem hosszabb tíz oldalnál. Négy dráma, mindegyik viszi tovább az epikába...

 

8 290 Ft - 8 390 Ft

Háy János: Bölcsességek a szerelemről -Aforizmák a legmélyebb érzelem titkairól- antikvár
antikvár

Bölcsességek a szerelemről -Aforizmák a legmélyebb érzelem titkairól-

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2000

Szellemes és bölcs aforizmák segítenek ahhoz, hogy mélyebben megismerjük a szerelem titkát.

Online ár:

990 Ft

Háy János: Meleg kilincs antikvár
antikvár

Meleg kilincs

Fülemüle Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Palatinus Kiadó, 2008

Háy János költői útját – az utóbbi évek átütő sikerű prózaköteteinek és drámáinak (Xanadu, A Gézagyerek, a Házasságon innen és túl, A gye...

Online ár:

5 990 Ft

Háy János: Patkócsattogás -magyar írók novellái a lovakról- antikvár
antikvár

Patkócsattogás -magyar írók novellái a lovakról-

Diófa Antikvárium Kft.

közepes állapotú antikvár könyv

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2002

A ló ezerévek óta különleges szerepet tölt be az ember életében. A Magyar novella sorozat új kötete klasszikus íróink legszebb lóról írot...

Online ár:

1 490 Ft

Háy János: Xanadu - Föld, víz, levegő antikvár
antikvár

Xanadu - Föld, víz, levegő

Európa Könyvkiadó, 2013

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy...

 

1 130 Ft - 6 990 Ft

Háy János: Holdak és napok antikvár
antikvár

Holdak és napok

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Kortárs Kiadó, 1995

Online ár:

2 990 Ft

Tóth; Dragomán György; Háy János; Parti Nagy Lajos: Expander antikvár
antikvár

Expander

Alexandra Kiadó

Különleges könyv! Először is, mert négy szerzője a jelen magyar irodalom legjobbjai közül való. Tartalomjegyzék szerinti sorrendben: Drag...

 

1 690 Ft - 4 990 Ft

Háy János: Egy szerelmes vers története antikvár
antikvár

Egy szerelmes vers története

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2010

A kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója hol novellákkal, hol regényekkel, hol drámákkal lepte meg a közönségét. Most az e...

 

4 790 Ft - 6 990 Ft

Háy János: A Senák antikvár
antikvár

A Senák

Nemzeti Színház-Palatinus, 2004

 

1 690 Ft - 2 500 Ft

Háy János: Kotródom el (versek, 1998-2001) antikvár
antikvár

Kotródom el (versek, 1998-2001)

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2002

A Füst Milán- és József Attila-díjas szerző számos népszerű regény /Dzsigerdilen, Xanadu/ után most újra verseskönyvvel jelentkezik. Az ú...

 

19 890 Ft - 19 990 Ft

Háy János: Vigyázat, humanisták! antikvár

 

2 000 Ft - 3 490 Ft

Háy János: Xanadu (Föld, víz, levegő) - Völgyhíd antikvár
antikvár

Xanadu (Föld, víz, levegő) - Völgyhíd

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy te...

 

990 Ft - 3 990 Ft

Háy János: Dzsigerdilen (a szív gyönyörűsége) - Török korom (Elbeszélések) antikvár
antikvár

Dzsigerdilen (a szív gyönyörűsége) - Török korom (Elbeszélések)

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2004

A kilencvenes évek új prózájának egyik legjelentékenyebb műve a török idők kalandjait feldolgozó Dzsigerdilen. A regényről tanulmányok és...

 

3 800 Ft - 4 000 Ft

Háy János: Sztreccs antikvár

 

2 490 Ft - 4 890 Ft

Háy János: Házasságon innen és túl (novellák) antikvár
antikvár

Házasságon innen és túl (novellák)

Háy János új kötete az elmúlt tíz év során írt novelláinak legjobbjait gyűjti egybe, köztük olyan kedvelt darabokat is, mint a Budapesti ...

 

2 890 Ft - 2 990 Ft

Háy János: Házasságon innen és túl antikvár
antikvár

Házasságon innen és túl

Ez még szerető, az már feleség ez még feleség, az már szerető. Ez még elvált, az már házas, ez még házas, az már elvált. Ez még szere...

 

2 990 Ft - 9 450 Ft

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia antikvár
antikvár

A bogyósgyümölcskertész fia

Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek a bogyósgyümölcskertésznek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, az...

 

2 690 Ft - 8 190 Ft

Háy János: Marlon és Marion antikvár
antikvár

Marlon és Marion

Pesti Szalon Kiadó, 1993

 

1 789 Ft - 5 990 Ft

Háy János: Karácsonyi történet MAGYAR ÍRÓK NOVELLÁI antikvár
antikvár

Karácsonyi történet MAGYAR ÍRÓK NOVELLÁI

Palatinus Kiadó, 2009

SZERZŐ Krúdy Gyula Babits Mihály Tamási Áron Harsányi Zsolt Galsai Pongrác Pilinszky János Móricz Zsigmond Sík Sándor Cs. Szabó ...

 

1 485 Ft - 3 490 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára