Fejős Éva szerző

Fejős Éva

Fejős Éva gyerekkora óta ír könyveket. Meséket, novellákat, krimiket. Holtodiglan című krimije 1999-ben jelent meg. Készített mini krimiket, egészségügyi cikkeket, írt egy huszonkét részes „segítő” tévéfilmsorozatot a házi betegápolásról, Családban marad címmel. A Duna Televízión vetített sorozat 1999-ben Nívódíjat nyert. Nyolc éve a Nők Lapja újságírója. 2003-ban Minőségi Újságírásért Díjat kapott a petesejt-adományozás törvényi szabályozásában rejlő ellentmondások feltárásáért. 2008-ban jelent meg első regénye, a Bangkok, tranzit, amely gyorsan meghódította a magyar olvasókat. Az első sikert hamarosan újabb követte: a Hotel Bali tavaly a karácsonyi könyvvásár egyik legnagyobb bestsellere lett. A két kötetből több mint félszázezer példányt adtak el. Fejős Éva legújabb könyve, a Csajok eredetileg internetes szappanoperának indult, de regénnyé nőtte ki magát, és megjelenését követően szinte azonnal az eladási listák élére került.

Fejős Éva művei

Fejős Éva: Bangkok, tranzit + Helló, London (2mű) könyv
könyv

Bangkok, tranzit + Helló, London (2mű)

Bangkok, tranzit fülszöveg: Bangkok. Ölelő, forró, egzotikus város, ahol a múlt és a jövő összekapcsolódik, és ahol bármi megtörténhet...

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: Csajok könyv
könyv

Csajok

Szögezzük le mindjárt: ez nem regény. Csupán egy nagyon könnyed sorozat, ha úgy tetszik: „szappanopera” olyan kérdésekről, amelyek foglal...

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: Csajok - A Vénuszlakók mindennapjai könyv
könyv

Csajok - A Vénuszlakók mindennapjai

Játéknak, internetes szappanoperának indult, de „kinőtte” magát: igazi, fordulatos, élvezetes humorral átszőtt regény lett belőle, az éle...

 

Előjegyezhető

Fejős Éva; Réz András; Bus István (és mások): Szerelem első harapásra könyv
könyv

Szerelem első harapásra

Magyar szerzők vámpírantológiája. A kötet szerzői: Fejős Éva, Réz András, Bus István, Karafiáth Orsolya, Orbán János Dénes, Teslár Ákos

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: Térden állva jövök hozzád könyv
könyv

Térden állva jövök hozzád

A szerző ajánlása: Visszahoztam ebben a regényben Ladányi Nikit, a makacs, önfejű újságírót, akit a Karibi nyárban „elküldtem” egy kic...

 

Előjegyezhető

Vass Virág, Fejős Éva: Vulévu (A nagy szerelem valahol) + Hotel Bali könyv
könyv

Vulévu (A nagy szerelem valahol) + Hotel Bali

Vulévu (A nagy szerelem valahol) - Vass Virág - Ulpius-ház, 2009 - 380 oldal Összefoglaló Török Szonja sikeres és bájos harmincas nő, a...

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: Csajok + Bangkok, tranzit + Hotel Bali  (3 kötet 📚) könyv
könyv

Csajok + Bangkok, tranzit + Hotel Bali (3 kötet 📚)

Fejős Éva: Csajok Ulpius-ház, 2009 - 382 oldal Összefoglaló Hanna, Móni, Flóra és Márk: igazi jó barátok, akik ügyes-bajos dolgaikat e...

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: Helló, London + Karácsony New Yorkban ( 2 kötet ) könyv
könyv

Helló, London + Karácsony New Yorkban ( 2 kötet )

Helló, London - Fejős Éva - Ulpius-ház, 2011 - 469 oldal Összefoglaló Lengyel Luca huszonkét éves sikeres fotómodell, hónapokra előre ...

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: Csajok + Hotel Bali ( 2 kötet ) könyv
könyv

Csajok + Hotel Bali ( 2 kötet )

Csajok - Fejős Éva - Ulpius-ház, 2009 : Hanna, Móni, Flóra és Márk: igazi jó barátok, akik ügyes-bajos dolgaikat egymással beszélik meg,...

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: Száz Éjjel Ügynökség +  Most kezdődik ( 2 kötet ) könyv
könyv

Száz Éjjel Ügynökség + Most kezdődik ( 2 kötet )

Száz Éjjel Ügynökség Fejős Éva Erawan Könyvkiadó, 2015 - 430 oldal Összefoglaló Andi, a Száz éjjel vártam bohókás hősnője az előző ...

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: November lánya +  Most kezdődik ( 2 kötet ) könyv
könyv

November lánya + Most kezdődik ( 2 kötet )

November lánya - Fejős Éva - Erawan Könyvkiadó - 496 oldal Összefoglaló Noémi alig tölti be a tizenkilencet, amikor az élete váratlanul...

 

Előjegyezhető

Fejős Éva, V. Detre Zsuzsa (szerk.): Hotel Bali (Bővített kiadás) + Eper reggelire (Hotel Bali folytatása) könyv
könyv

Hotel Bali (Bővített kiadás) + Eper reggelire (Hotel Bali folytatása)

Hotel Bali Fülszöveg: DÓRA, GABI, SZILVI ÉS JUDIT Az iskolában a legjobb barátnők voltak, és egy szörnyű titok örökre összeláncolta ők...

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: 6 db Fejős Éva könyv könyv
könyv

6 db Fejős Éva könyv

- Cuba Libre - Helló, London - Hotel Bali - Karácsony New Yorkban - A mexikói - Bangkok, tranzit

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: Romantikus könyvcsomag, 2 kötet könyv
könyv

Romantikus könyvcsomag, 2 kötet

Karibi nyár + Karácsony ​New Yorkban ( 2 kötet ) Fejős Éva: Karibi nyár Ulpius-ház, 2012 - 517 oldal・papír / puha kötés Egy könyv, ami...

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: Romantikus könyvcsomag,    5 kötet könyv
könyv

Romantikus könyvcsomag, 5 kötet

5 db Fejős Éva: Hotel Bali + Eper reggelire + Bangkok, tranzit + Csajok -A Vénuszlakók mindennapjai + Cuba Libre ...

 

Előjegyezhető

Jane Austen, W. W. Hallway, Minnie Darke, Gil McNeil, M. C. Beaton, Joanna Harris, Isaac Marion, Emily Snow, Piotr Pazinski, Alice Munro, JANE GILLESPIE, P. Z. Reizin, Jennifer Donnelly, Anna Erelle, J. A. Redmerski, Fejős Éva, Georgie Downy, Patricia Highsmith, Liza Dalby: 20db-os romantikus könyvcsomag könyv

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára