Moldova György szerző

Moldova György

Moldova György Budapesten született 1934. március 12-én. Édesapja Reif Sándor, mesterségét tekintve szűcs, de szakmáját sosem gyakorolta, inkább vásározott, trafikot vezetett, alkalmi munkákból élt. Édesanyja Berkovics Mária könnyűfémolvasztó segédmunkás, piaci árus volt, majd háztartásbeli lett belőle. Moldova György az elemi iskolai tanulmányait a Pongrácz úti iskolában, a középiskoláit pedig a Szent László Gimnáziumban végezte, érettségijét 1952-ben szerezte. Akkoriban versenyszerűen futballozott, bokszolt és sakkozott. A futballt máig sem hagyta abba. Valószínűleg ő a világ legtöbbet futballozó írója, mivel eddig közel 700 meccsen játszott. 1952-ben felvették a Színművészeti Főiskola dramaturg szakára, Hegedüs Géza osztályába. Rendszeresen látogatta a Füst Milán vezette szombat délutáni műelemzés-beszélgetéseket és Kardos Lajos pszichológiai előadásait, mik nagy hatást gyakoroltak rá. Első publikációja a főiskola Sirály című sokszorosított lapjában jelent meg Galgóczi Erzsébet és Csurka István társaságában. 1957-ben sikeresen letette az összes államvizsgáját, de abban az évben mégis otthagyta a főiskolát. Miután osztálytársát, Csurka Istvánt és tanárát, Háy Gyulát bebörtönözték, ő maga pedig Rajk Lászlóról akart drámát írni, nem látta értelmét a diploma megszerzésének, így csak évekkel később jutott hozzá. Fizikai munkásként helyezkedett el. Volt kazánszerelő, bányász, kertész, javítóintézeti nevelő Aszódon és a pesti Szőlő utcában, de dolgozott konzervgyárban is. Miközben gyűjtötte az élményeit, rendületlenül írt. 1958-ban a filmgyárba került dramaturgnak, tíznél több forgatókönyvet írt meg, mikből nem lett film, leszámítva a Fejér Tamás rendezte Szerelemcsütörtököt. Ádám Ottóval és Makk Károllyal dolgozott együtt. A film zenés bohózatát, a "Légy szíves Jeromos"-t 1962-ben vitték színre a Petőfi Színházban. 1964-től szabadfoglalkozású író lett, ki délelőtt a Hungária kávéházban vagy a Kis Lucullus étteremben, délután pedig a Széchényi Könyvtárban írt. Első riportja a Csillagban, első novellája pedig az Új Írásban jelent meg. Önálló kötetre azonban hét évig kellett áhítoznia. Az idegen bajnok c. elbeszéléskötete 1963-ban jelent meg a Szépirodalmi Kiadó gondozásában. Az irodalmi közvélemény azonnal felkapta fejét az eredeti hangú, gördülékeny stílusú, kemény kiállású íróra. Következő kötete, a Sötét angyal c. regény nagy sikert aratott, ami által a fiatalabb korosztály szívébe is belopta magát. A hatvanas évek közepétől a Magyar Rádiónak, azon belül is a Rádiókabarénak lett állandó munkatársa. Azóta több mint 70 könyv szerzőjének tudhatja magát. Az "Idegen bajnok" 1963-ban jelent meg, a szerző pedig a "Negyven prédikátor" (1973) és a "Ha jönne az angyal..." (1988) című regényeire a legbüszkébb. "Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen." -- jelentette ki egy alkalommal. 1983-tól a Ludas Matyi, 1984-85-ben pedig a Magyar Nemzet munkatársa lett. 1955-től rendszeresen közölni kezdték elbeszéléseit, regényeit, szociológiai ihletésű riportjait. Az 1960-as évek közepétől pedig a hazai humor és szatíra hasonlíthatatlanul eredeti, meghatározó, példátlan népszerűségű egyéniségévé vált. Művei több millió példányban keltek el, némelyik három-öt kiadást is megért. Írásaira jellemző a mindennapi élet központi problémáinak, kérdéseinek felvetése, cselekményesség, magányos, "mindennapi hősök" szerepeltetése. Irodalmi munkásságát négy jól elhatárolható területre oszthatnánk: klasszikus szerkezetű prózai írások és színdarabok, szatírák, riportok, aforizmák. Legnagyobb sikereit a szívós oknyomozó munkán alapuló riportköteteinek köszönheti, melyben egy-egy gazdasági terület, szakma, hivatás vagy egy-egy tájegység gondjait járta körül (Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza stb.). Tízezrek nézték meg színdarabjait, a Légyszíves Jeromost (Petőfi Színház), az Arrividerci Budapestet (Kamara Varieté), a Parlament gebinbét (Irodalmi Színpad), Az élet oly rövidet (Irodalmi Színpad), a Titkos záradékot (Nemzeti Színház), az Ifjú Gárdát (Játékszín). Moldova György kitüntetései: SZOT-díj (1967) József Attila-díj (1973, 1978) Karinthy-gyűrű (1981) Kossuth-díj (1983) Nagy Lajos-díj (1993) Maecenas-díj (1994) MSZOSZ-díj (1994) Demény Pál emlékérem (1995) kollektív Pulitzer-díj (2000) Közbiztonsági Díj arany fokozat Aranysíp kitüntetés (mint tiszteletbeli vasutas) bolgár Hitar Petar nemzetközi szatíradíj

Moldova György művei - 2. oldal

Moldova György: A bal oroszlán - Humoreszkek és szomoreszkek könyv
könyv

A bal oroszlán - Humoreszkek és szomoreszkek

Egy luxushajó halad a háborús vizeken, hirtelen egy ellenséges tengeralattjáró periszkópja tűnik fel előtte. A kapitány tudja, hogy nincs...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 8. (Dedikált) könyv
könyv

Az utolsó töltény 8. (Dedikált)

Dedikáció: "Ruzsa Károlynénak sok szeretettel: Moldova György"

 

Előjegyezhető

Moldova György: A "Lakinger Béla " zsebcirkáló (Dedikált) könyv
könyv

A "Lakinger Béla " zsebcirkáló (Dedikált)

Dedikáció: Moldova György által aláírt.

 

Előjegyezhető

Moldova György: 5 db Moldova György könyv könyv
könyv

5 db Moldova György könyv

A szent tehén Magányos pavilon - Az elbocsájtott légió Akit a mozdony füstje megcsapott... Gázlámpák alatt-Az idegen bajnok Az Őrség ...

 

Előjegyezhető

Moldova György: 5 db Moldova György könyv könyv
könyv

5 db Moldova György könyv

Árnyék az égen A Szent Imre induló - Elhúzódó szüzesség Tíz tucat A napló Magyar atom

 

Előjegyezhető

Moldova György: 5 db Moldova György könyv könyv
könyv

5 db Moldova György könyv

Érik a vihar - Riport Miskolcról I-II. Tíz tucat A napló Magyar atom Akit a mozdony füstje megcsapott

 

Előjegyezhető

Moldova György: 6 db Moldova György könyv könyv
könyv

6 db Moldova György könyv

A szent Imre-induló Bűn az élet… Ésszel fél az ember Magyarország szennybemenetele Szabadíts meg a gonosztól! Ki ölte meg a Holt-ten...

 

Előjegyezhető

Moldova György: 6 db Moldova György könyv könyv
könyv

6 db Moldova György könyv

A szent Imre-induló A harmadik majom Lopni tudni kell Bűn az élet… Ésszel fél az ember Ki ölte meg a Holt-tengert?

 

Előjegyezhető

Moldova György: 6 db Moldova György könyv:A törvény szolgája és egyéb történetek A bal oroszlán Az Abortusz-szigetek Akit szerettek a nők A beszélő disznó Ésszel fél az ember könyv
könyv

6 db Moldova György könyv:A törvény szolgája és egyéb történetek A bal oroszlán Az Abortusz-szigetek Akit szerettek a nők A beszélő disznó Ésszel fél az ember

A törvény szolgája és egyéb történetek A bal oroszlán Az Abortusz-szigetek Akit szerettek a nők A beszélő disznó Ésszel fél az ember

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára