Sára Sándor dokumentumfilmje tanulmányokkal. Havasi emberek megfigyelése, miszerint az ember akkor kerül végveszélybe, ha már hátrafelé sem tud tájékozódni, mert lába nyomát a hó befújta.
Sütő András
A XX. századi tömegterror végeredménye iszonyatos. Abból a 125-130 millióból jóval nagyobb hányad, közel 100 millió halott esett a kommunista-szocialista rendszerekre. És körülbelül 25-30 millió halott szárad a náci Németország vezetői lelkén.
Für Lajos
Ami ma már szinte hihetetlen: bárkiből fogoly válhatott. Keresztény és zsidó, munkás és értelmiségi, a kommunista eszmékkel rokonszenvező egyaránt a Gulag valamelyik táborában találhatta magát.
Szakály Sándor
Többnyire magyar foglyok építették az Angara folyóra a hatalmas vízduzzasztó gátat, amelyik Oroszország legnagyobb áramfejlesztő telepe… Amikor már majdnem készen volt, akkor rászabadították a „komszomolokat”, az övék a dicsőség…
Bondor Vilmos
A fákról leettük a levelet, a füvet rágták a gyerekek. A lóval behúzatták a korpát, nekiestek késsel, megették a lovat.
Hódi Rezső
… elkezdtem énekelni, hogy egy katolikus pap takarítja itt a folyosót, a halálkamrák előtt, aki el akarja végezni a szentgyónást, az tekintsen önmagába, bánja meg a bűneit és én megadom a föloldozást…
Olofsson Károly
Földbe ásott betonfalú bunkerbe tették az elfogott szökevényeket, ahol aztán addig locsolták vízzel, amíg elevenen megfagytak.
Telkiné Melik Mária
A nehéz vagány kártyán eljátszotta a pénzét, a heti adag kenyerét, a lágerben levő nőjét. az utolsó tétele pedig az volt, hogy ha veszít, meg kell ölni valakit.
Végh László
Noszogattak az elvtársak: írjam meg az antigulagot. Könyvében megcáfolja, hogy nem volt olyan rossz a lágerekben, mint ahogy a maga barátja, Szolzsenyicin műveiben olvasható. Mert hiszen itt van egy magyar, aki ugye átlagon felüli műveltségre tett szert a lágerben.
Rózsás János
Egy olyan életiskola – universitas – praktikumában volt részem, amit a világ egyetlen egyetemén se kaphattam volna meg.
Irányi Béla
1941. június 26-án három, be nem azonosítható felségjelzésű repülőgép bombázta Kassát. A 32 halálos áldozattal járó támadás másnapján az alig pár hónapja kinevezett miniszterelnök, Bárdossy László ...
Akciós ár:
3 750 Ft
Korábbi ár: 3 500 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
3 750 Ft
Korábbi ár: 3 500 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
3 750 Ft
Korábbi ár: 3 500 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
4 500 Ft
Korábbi ár: 4 200 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
3 188 Ft
Korábbi ár: 2 125 Ft
Eredeti ár: 4 250 Ft
Akciós ár:
3 000 Ft
Korábbi ár: 2 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Akciós ár:
3 150 Ft
Korábbi ár: 2 940 Ft
Eredeti ár: 4 199 Ft