Olvasás, beszélgetés és játék – ezekkel a szavakkal jellemezhetjük a három szerző könyvét. A kötetbe szerkesztett írások elsősorban szakembereknek íródtak, de bátran kezükbe vehetik azok a szülők is, akik számára fontos, hogy gyermekük és a család is sikerként, örömmel élje meg az iskolai éveket. A címben kiemelt életkor olyan szenzitív időszak gyermekeink életében, amely hosszú távon meghatározza, hogy a köznevelésben eltöltendő éveket mennyire kiegyensúlyozottan, pozitívan és jókedvűen éli meg a gyermek - és vele együtt család. A szerzők a nyelvészeti, pedagógiai és gyógypedagógiai tudományos kutatások eredményeire alapozva a játékkal nevelés és tanítás mellett kötelezték el magukat.
A könyv első fejezete azt részletezi, hogyan nevelhető olvasó és folyamatosan tájékozódó felnőtté a gyermek, majd arról kapunk képet, mely tényezők befolyásolják leginkább az oktatás hatékonyságát. Kiemelten foglalkozik a könyv az eltérő képességű gyerekekkel, a sikeres olvasástanítással, szókincsfejlesztéssel és szövegértéssel. Alaposan körbejárják, mely képességek, készségek azok, amelyeket már óvodáskorban megfelelő játékokkal tudunk úgy fejleszteni, hogy az olvasáselsajátítás gördülékenyen történjen az iskolában. A szerzők ehhez nemcsak „eszköz nélküli” játékokat mutatnak be, hanem számos olyan típusú társasjátékkal is szolgálnak, amelyekben a hangok, szótagok, szavak szerepére helyeződik a hangsúly, erősítve ezzel az anyanyelvi tudatosságot és a nyelvi érzékenységet. A kötet utolsó fejezetében az ujjak ismeretének szerepét emelik ki a számfogalom kialakításának, a számolási ismeretek begyakorlásának fejlődésében; a könyv szerzői ehhez is sok szórakoztató és szellemes játékot gyűjtöttek.
Forrai Katalin könyve ma már klasszikusnak számít: évtizedek óta az óvodai ének-zene oktatás egyik nélkülözhetetlen alapműve, amely a zenei kultúra továbbadásában, a magyar népzenekincs megismertet...
Akciós ár:
3 375 Ft
Korábbi ár: 3 150 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Akciós ár:
3 000 Ft
Korábbi ár: 2 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Akciós ár:
1 808 Ft
Korábbi ár: 1 687 Ft
Online ár: 2 410 Ft
Akciós ár:
1 125 Ft
Korábbi ár: 1 050 Ft
Eredeti ár: 1 499 Ft
Akciós ár:
2 850 Ft
Korábbi ár: 2 660 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
Akciós ár:
2 850 Ft
Korábbi ár: 2 660 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
Akciós ár:
2 850 Ft
Korábbi ár: 2 660 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft