Sztratégikon - Hadvezérek kézikönyve
Ludovika Egyetemi Kiadó, 2023
Összefoglaló
A római legiók már réges-rég lehanyatlottak, dicsőségük pedig csak a legendákban élt tovább, sőt a birodalom nyugati fele is csak emlék volt csupán, amikor a Sztratégikont papírra vetették. Írója a saját vállán érezte a súlyos római örökséget, de egyúttal tisztán látta azokat a kihívásokat is, amelyeket a korszak hadművészete állított elé. Helyesen ismerte fel, hogy ebben a változásokkal terhelt időszakban a túlélés egyetlen záloga a hadseregben rejlik, amelynek újabb reformja a Keletrómai Birodalom túlélésének feltétele. Ez az ember, aki talán maga Maurikiosz császár (582-602) volt, művelt és praktikus katona lévén úgy tartotta helyesnek, ha lefekteti azokat a hadügyi alapelveket, amelyek a haderők megújításához kellenek, és továbbadja azt a szerteágazó tudást, amelyet saját karrierje során halmozott fel, megkönnyítve így azoknak az életét - ahogy ő fogalmazott -, akik a jövőben majd hadvezetéssel szeretnének foglalkozni. Megírta tehát a Sztratégikont, a keletrómai taktikai irodalom első magas szintű értekezését, amely nemcsak a birodalom későbbi taktikusainak, hanem a 17. század nyugati katonai gondolkodóinak is nagy hasznára vált, a jelen kötetben pedig először olvasható teljes terjedelmében magyarul.
Fordította: Kató Péter, Kákóczki Balázs
Részletek
- 272 oldal
- Kötés: kemény kötés
- ISBN: 9789635318667
- Eredeti cím: Das Strategikon des Maurikios
- Fordító: Kató Péter, Kákóczki Balázs
A háború művészete - (különleges kiadás)
KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS Kína különleges figyelmet érdemel a hadtudománnyal foglalkozó szakemberek és a hadtudomány iránt érdeklődők részéről, hiszen e majd négyezer éves kultúra háborúktól ...
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
4 500 Ft
Kiadói ár: 4 999 Ft
Online ár:
8 091 Ft
Kiadói ár: 8 990 Ft
Online ár:
5 391 Ft
Kiadói ár: 5 990 Ft
Online ár:
8 492 Ft
Eredeti ár: 9 990 Ft