Előszó önmagamhoz - Magyar, Német - Szövegek, grafikák - Texte, Graphiken 1949-2004

Arnulf Rainer
Irodalom Kft., 2005

Információk

  • 262 oldal
  • Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
  • ISBN: 9638652632

Összefoglaló

Rainer, aki messze megelőzte a társadalom által megfogalmazott (bár koronként változó) szépségeszményt, sem az iparművészeti, sem a képzőművészeti főiskolát nem végezte el. Az egyiket már az első napon, a másikat három nap után hagyta ott. Már egész fiatalon tudta, hogy nincs szüksége a tanárok által megkövetelt konvencionalizmusra, hiszen a művészet folyamatos kísérletezés, távolodás a szabályoktól, az új technikák és kifejezési formák keresése. Formabontó és ellentmondásos volt művészete és élete is, így nem meglepő, hogy befejezetlen tanulmányai után tanár lett a berlini Akadémián, ahol rögtön az első órán egy engedetlen csimpánzzal akarta bizonyítani a művészeti oktatás lehetetlenségét. De míg szemléletében mindig máshol járt, mint az éppen uralkodó trend, a vallás, illetve a vallási szimbólumok mindvégig meghatározták munkáit. Művészetének középpontjában keresztek, Krisztus-portrék, szentek, madonnák és bibliai utalások állnak, akárcsak legújabb ciklusában, melyben a műtörténelem alakjait, portréit, szentjeit és angyalait festi át. Ezekből, valamint a Rainer művészeti írásaiból is kaphatunk ízelítőt a most megjelenő albumban.

0.150000006
4 950 Ft 4 207 Ft
16 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Arnulf Rainer: Előszó önmagamhoz - Magyar, Német - Szövegek, grafikák - Texte, Graphiken 1949-2004

Arnulf Rainer: Előszó önmagamhoz - Magyar, Német - Szövegek, grafikák - Texte, Graphiken 1949-2004

+
7 949 Ft 5 206 Ft 0.34
6 - 8 munkanap
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Jancsó Miklós civilben színész Az életrajzi tényt illik hangsúlyozni, ugyanis hosszú évtizedek óta ír tárcákat, novellákat és mindenekelőtt humoreszkeket, humoros jele...

    7 pont
    7 - 11 munkanap
    könyv

    Jancsó Miklós: A kényelmetlen hős

    Stúdium Könyvkiadó Kolozsvár, 2010 0.0500000007 1 980 Ft 1 881 Ft
  • Huszka Jenő a magyar operettirodalom jeles képviselője ötven évvel ezelőtt halt meg. Az ő Bob herceg című operettje volt az első világsiker, amelyet további sikeres da...

    7 pont
    6 - 8 munkanap
    könyv
  • Sas István (reklámfilmrendező) és felesége Irén: Anikó született intelligens. Ez a képesség és tapintat nem tanulható, otthonról hozta. Sokszor előfordult már társaság...

    10 pont
    4 - 7 munkanap
    könyv

    Jankovich Valéria: Életeim - Titkaim - Ungár Anikó

    Ad Librum Kiadó, 2010 0.100000001 2 990 Ft 2 691 Ft
  • A kétnyelvű (magyar és horvát) könyv a Drávaszögben született Berger Otti (1898-1944) avantgárd textilművész és dizájner - alapos kutatások eredményeként megírt - élet...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Varga Mária: Ég és föld között - Berger Otti, a vörösmarti textilművésznő
    Raktáron

    Varga Mária: Ég és föld között - Berger Otti, a vörösmarti textilművésznő

    Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, 2017 0.150000006 3 500 Ft 2 975 Ft
Teljes lista
  • Roger Moore az egyik legismertebb angol filmszínész. Legfontosabb szerepei: James Bond, Simon Templar (Az Angyal), Lord Brett Sinclair (Minden lében két kanál). Ez az ...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Roger Moore: Viszlát...
    Raktáron

    Roger Moore: Viszlát...

    Kossuth Kiadó, 2018 0.150000006 3 200 Ft 2 720 Ft
  • Melyik filozófusnak van a legőrültebb frizurája? Melyik író ivott 50 csésze fekete kávét naponta? Melyik híresség hatott Adolf Hitlerre? A Művelt társalgók könyve görb...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Thomas W. Hodgkinson, Hubert van den Bergh: Művelt társalgók könyve
    Raktáron

    Thomas W. Hodgkinson, Hubert van den Bergh: Művelt társalgók könyve

    Partvonal Könyvkiadó Kft, 2018 0.150000006 3 290 Ft 2 796 Ft
  • Így szerettek ők mára kevés magyar olvasó számára ismeretlen ez a cím. Nyáry Krisztián nagy íróink, költőink szerelmi életét megörökítő kötetei töretlen sikernek örven...

    18 pont
    6 - 8 munkanap
    könyv

    Nyáry Krisztián: Festői szerelmek

    Corvina Kiadó, 2016 0.150000006 5 490 Ft 4 666 Ft
  • A Szívek szállodájától a Szívek szállodájáig, és ami a kettő között történt Ebben a kötetben Lauren Graham egy pillanatra megállítja az időt, és végignéz eddigi életén...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Lauren Graham: Gyorsan elhadarom
    Raktáron

    Lauren Graham: Gyorsan elhadarom

    Gabo Kiadó, 2017 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
Teljes lista
  • Rainer, aki messze megelőzte a társadalom által megfogalmazott (bár koronként változó) szépségeszményt, sem az iparművészeti, sem a képzőművészeti főiskolát nem végezt...

    16 pont
    6 - 8 munkanap
Teljes lista
  • Rainer, aki messze megelőzte a társadalom által megfogalmazott (bár koronként változó) szépségeszményt, sem az iparművészeti, sem a képzőművészeti főiskolát nem végezt...

    16 pont
    6 - 8 munkanap
  • Arnulf Rainer Elõszó önmagamhoz című kötetének szövegek és grafikák egymást átíró és átradírozó együttese. A szövegek a képzõművész Rainer alkotói módszerét, habitusát...

    16 pont
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!