Kevin M. Murphy elemző közgazdászként számos, a mindennapjainkat is erősen érintő kérdés megértéséhez járult hozzá közgazdaságilag megalapozott, ugyanakkor szellemes magyarázatokkal. Murphy az úgynevezett "chicagói gondolkodásmód" jeles képviselője, szívesen foglalkozik olyan területek racionális, közgazdasági vizsgálatával és modellezésével is, amelyek túlmutatnak a hagyományos közgazdaságtan látókörén. Példa erre a különböző szenvedélybetegségek vagy éppen az élet értékének a vizsgálata. Fő szakterülete a munkagazdaságtan, s egyik érdeme, hogy ő adott elsőként magyarázatot a munkaerő képzettségéhez kapcsolódó béregyenlőtlenségek növekedésére. Murphy 1997-ben elnyerte a John Bates Clark-díjat, amely a közgazdasági Nobel-díj után a legelismertebb megtisztelés. sokszínű, egyben gondolkodásra ösztönző - s vélhetően a magyarországi gazdasági problémák gyökereinek megértéséhez is hozzásegítő - munkássága késztette arra Rajk László Szakkollégiumot, hogy a Neumann János-díjjal tüntesse ki a professzort. Ennek kapcsán készült műveiből ez a válogatáskötet.
A legközérthetőbb, leglátványosabb könyv a pénzről Mindig is kíváncsi voltál arra, hogyan működteti a pénz a világot? Ebben a könyvben minden kérdésedre választ kapsz. Hogyan jött létre a pénz?...
Akciós ár:
6 525 Ft
Korábbi ár: 6 090 Ft
Eredeti ár: 8 699 Ft
Akciós ár:
2 993 Ft
Korábbi ár: 2 793 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Akciós ár:
7 332 Ft
Korábbi ár: 6 843 Ft
Eredeti ár: 9 775 Ft
Akciós ár:
3 743 Ft
Korábbi ár: 3 493 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Akciós ár:
5 925 Ft
Korábbi ár: 5 530 Ft
Eredeti ár: 7 900 Ft
Akciós ár:
1 725 Ft
Korábbi ár: 1 610 Ft
Eredeti ár: 2 300 Ft
Akciós ár:
5 925 Ft
Korábbi ár: 5 530 Ft
Eredeti ár: 7 900 Ft