A gyermek és az öröm

Összefoglaló

"A magyar olvasó ebben a könyvben találkozhat először Francoise Dolto gondolataival. Dolto pszichoanalitikusnak és polgárnak vallotta magát, de gyermekorvos és média-személyiség is volt. Azok közé a pszichoanalitikusok közé tartozott, akiktől lehetett kérdezni, akik a kérdésekre követhető, határozott válaszokat adtak, hozzásegítve hallgatóikat saját válaszaik, gyermeknevelési gyakorlatuk megtalálásához. Azt, hogy egy pszichoanalitikus közérthetően is írhat a gyerekkorról és a gyerekszobáról, a hazai olvasó többek között Ferenczi Sándor, Bálint Alice vagy Hermann Alice műveiből tudhatja. Mérei Ferenc, Ranschburg Jenő és Vekerdy Tamás média-szerepléseiből lehet ismerős az, ahogy egy pszichológus sok embert megszólít. Dolto éveken keresztül válaszolt élő adásban a rádió hallgatók telefonon vagy írásban feltett kérdéseire. Ugyanakkor egészségügyi, szakmai fórumokon is közvetítette az analitikus gondolkodás nehezen megközelíthető nézőpontját, és képviselte az újszülöttek intelligenciájáról kialakult - akkor még szinte misztikusnak ható - meggyőződését. Dolto a gyerekek érdekeinek elkötelezettje. Számára a gyerek nem kis felnőtt és még kevésbé üres lap, amire a szülők és a pedagógusok kedvük szerint írhatnak. Mára már elfogadott, hogy az újszülött egy szentély, "le bébé est une personne", akire a terhesség hónapjai ugyanúgy hatással vannak, mint születésének körülményei, vagy anyjával való kapcsolatának születés utáni alakulása. Abban az időben még nem igazolták tudományos vizsgálatok, hogy az újszülöttek is látnak, hallanak, reagálnak, megismerik és szeretik hallani anyjuk hangját. A még beszélni nem tudó gyereket a hetvenes években úgy kezelték, mintha érzéketlen is volna. Az újszülöttet a lábánál fogva a csap alá tartották, és gyökérkefével alaposan lesikálták. Ha megbetegedett, vagy műtéten esett át, nem fordítottak gondot fájdalmai csökkentésére gyógyszerrel, vagy értelmes, érző szavakkal. (Franciaországban is csak 1978 után kezdték el a csecsemőkorra adaptálni a fájdalomcsillapítás módszereit.) Ahogy ma az újszülöttekhez, a csecsemőkhöz vagy a beszélni még nem tudó gyerekekhez közeledünk, ahogy figyelünk jelzéseikre, abban alapvető szerepe van Francoise Dolto elhivatott közvetítő munkájának a "laikus" közönség és a kisgyerekekkel foglalkozó szakemberek körében. A szülőknek azt javasolta, hogy beszéljenek a gyerekekhez és "mondjanak igazat" nekik, születésüktől fogva. Ma már szinte közhelynek hatnak ezek a kívánalmak, mégis nehéz őket megvalósítani. A legtöbb családban akadnak olyanok, akik mégis inkább "megkímélnék" a gyereket, de akik megmondanák az igazat, azok sem mindig találják meg a megfelelő szavakat. Doltora nagy hatással volt Jacques Lacan, aki elméletének központjába a vágy fogalmát állította, megkülönböztetve azt az igénytől és a szükséglettől. Doltot olvasva érdemes emlékezetünkben tartani, hogy amikor vágyról ír, az nem csak tudatos vágyat, hanem tudattalan hajtóerőt is jelent. A kötetben közreadott beszélgetés 1978-ban a Nemzetközi Utcaművészeti Biennálén folyt le. Azóta változott a világ, a fiatalság még jobban felértékelődött, miközben a gyerekkor ideje és tere is beszűkült. Nem csak a grundok, gátak és beépítetlen területek tűntek el, de idő is egyre kevesebb marad játszani. A gyerekeket már egészen korán elkezdik képezni, fejleszteni, felkészíteni, megfosztva őket az önállóságtól és az együttes élményörömétől. Dolto szerint a szülő feladata segíteni a gyereket felnőni, azaz biztonságot nyújtani ahhoz, hogy vágyait követve felfedezze a világot, és egyre nagyobb önállóságot érjen el, átjutva a leválás valóságos és szimbolikus lépcsőfokain. A feladat nem változott, csak a környezet, amelyben ezeket a lépéseket minden egyes gyereknek és szüleiknek is meg kell tenniük." Mérei Zsuzsa