augusztusban, Ludvík Jahn nyomában
Sokáig vesztegelt a KÖNYV számtalan albérletem homályos sarkaiban. Volt ott pókháló, kosz bőven, csak éppen idő hiányozott és alkalom, hogy a vakvágányra tolt művet egy halványzöld jelzéssel bekapcsoljam a forgalomba. Idő és alkalom, kedves barátaim!
(NÉMI KITÉRŐ, SOK CSELEKMÉNNYEL)
19 éves voltam és a sors rendeléséből segédmunkás Krisztus után 1968-ban, amikor egy Ludvík Jahn nevezetű "főhős" szinte életnagyságban elkezdett lépkedni előttem. De az is lehet, hogy egy robogó járműben piIlantottam meg. Mit volt mit tenni, éles kanyarokkal követtem a nyugat-dunántúli kisváros (de inkább megyeszékhely) akkor még villamoscsilingeléstől zajos utcáin. "Honnan gördülnek ide a kanyarok?" – kérdezi egy hang valahonnan nagyon messziről. Igen, igen rögtön előállok a válasszal, csak előbb a sárgából zöldre váltó lámpát figyelem, s aztán beletaposok a tricikli pedáljába, hogy véletlenül se tévesszem szem elől Ludvíkot. A tricikliről - mert hisz elárultam a nagyszerű járgányt, meIIyel sűrűn vettem a kanyarokat - majd lepotyogtak a gondosan feItomyozott ingek, kötöttholmik, habselyem áruk, s az akkoriban népszerű cseh import melegítők, elegáns fekete-fehér csíkozássaI.
Augusztus eleje volt, délután 3/4 4, s még vagy öt boltban kell lepakolnom a már régóta reklamált árut. Igen ám, de Ludvík Jahnt is követnem kell. Ez volt a titkos és felejthetetlen megbízatásom; s e fontos küldetésben teljesen elmerülve csaknem nekihajtottam az egyszeres válogatott labdarúgónak, a város és megye hírességének, aki akkoriban - hogy lássák és csodálják gyakorta pedálozott végig halványkék Riga kerékpárján a legforgalmasabb utcákon. Es nyilván "kontaktált" (M. K. szerint), azaz szemrevételezte az ámulatba eső hölgyeket, akik esélyesként léphetnek fel a jövő évi megyebál szépségversenyén. A balszélsőnek ugyanis válogatottsága óta legalább két voksát vette figyelembe a sokak szerint fölöttébb megvesztegethető zsűrielnök, konferanszié-művész, városi mindenes stb.
Szerencsére időben fékeztem, s aNagyker. Vállalat 3. számú (általam jól bejáratott) triciklije két első kerekét (mint valami találatot kapott csatamén) magasba emelte, s terhét elegánsan szórta szét. A málha gazdagon hullott a takonyként szétfolyó aszfaltra, én meg letottyantam a délutáni forróságtói áttüzesedett villamossínre. S mit ad a szerencse! Népszerű emberünk, kit csaknem elgázoltam, már a csattanás pillanatában ott volt mellettem, s hogylétem felől érdeklődött. Keze villámgyorsan kapkodta a szerteszét heverő árut a felbillent tricikli szállítóterébe.
- Ki után tűztél? - tegezett le szinte megtiszteltetésképpen, miközben a cseh melegítőket gyömöszölte nagy igyekezettel a tricikli sarkába. (Én mindig meghatódom a kiválóságok szorgalmától, különösen, ha ily bizalmas nyelvtani fordulattal még barátságukba is fogadnak.) Ezért megmondtam a színtiszta igazat:
-Egy Ludvík Jahn nevezetű egyént szerettem volna utolérni, de most azt hiszem, egérutat nyert.
Beszédünket már az odasereglő járókelők is halIhatták, akik elsősorban az alkalmat ragadták, meg (mintsem a széthullott portékát!), hogy a SZTAR közelébe férkőzzenek. Bámulták segítőkészségét: holnap egy legendával több kering a város légterében és kocsmáiban. Ő komolyan rámnézett, tán még a szempillája sem rezdült, és kérdezősködött kicsit figyelmeztető hangon:
- Mért pont Ludvík után? Mért nem inkább Pavel Zemánek után? Vagy a hájasodó Helena után, akivel a te Ludvíkod marha jót kefélt Kostka barátunk legénylakásán?!
Csaknem a villamossín gőzölgő bitumenszegélyébe ragadtam a döbbenettőI! Szerencsére jött a villamos, észvesztve verte a csengő kallantyúját egy Helena formájú szőke vezetőnő. Kifordultam a triciklivel az út széle felé; mintegy sárga szörny, húzott el mellettem a villamos, s túloldalán eltűnt a CSODACSATÁR. (Azóta csak egyszer Iáttam, tán tíz évvel később, amikor tizenöt nagyfröccsel egyensúlyozott a drukkerek törzshelyének ismert kisvendéglő kerthelyiségében. Ő volt a főnök, időnként felszolgált, s ilyenkor - még mindig szélsebes lábai alatt - csikorgott a kavics. Sóhajok röpködtek útána: "ha ilyen balszélsőnk lenne, most nem állnánk kiesésre!"; "azok a kapufát tördelő szabadrúgások!", "mint a tank, úgy robogott az ellenfél kapuja felé!"),
Ez az, ez az! Mint a tank! Álltam verejtékezve a forgalom közepén, s ő a villamos túloldalán elrobogott; lehet, hogy beült egy borotválásra Lucie-hez, aki ilyenkor augusztusban semmit se hord a fehér köpeny alatt, s keze simítása maga az álom; alig nőtt még szőr az arcomon, de már én is csak hozzá akartam járni, egyhetes borostának tűnő valamivel.
Gyerünk csak Ludvík után! Így nógattam magam, talán még a KIOSZK-söröző sarkán elcsípem. Ha szerencsém van, Jaroslav lestoppolta, s Bartókról tart neki átszellemült előadást, ahogy a brnói zeneakadémián hallotta. Útközben azért lepakoltam az alaposan összekeveredett árut. Mondanom se kell, legjobban a cseh import melegítőket várták. "Ilyen forró augusztus, s már az őszre készülnek?" - jegyeztem meg a számlák fölött könyöklő másfél mázsás boltvezetőnek. Hamiskásan rám kacsintott: "Jön még tél is, segéd úr!" - hajolt közelebb hozzám, és szertartásosan, mint egy hivatalnok, vagy nemrégi fiImemlékemből előtűnő forgalmista, rálehelt az XY számú bolti bélyegzőre, és kéjesen a számlák alsó fertályára csapott. Csak úgy zengett az eladói pult! Szállongott a por rendületlenül. A csupa nőkből álló kiszolgáló személyzet buján felnyihogott. Kiporoszkáltam pirulva a boltból; zsebemből kikandikált két szüzességét vesztett számlamásolat. Az üres triciklivel most már valóban szélsebesen eredtem Ludvík Jahn nyomába. Néha még az alig hallható csengőt is hásználtam, úgy kerülgettem az úttesten átszaladgáló gyalogosokat. A sörözőnél lassítottam, de Ludvíkot sehol se láttam. Viszont ott parkolt kedves segédmunkás kollégám triciklije. (A kolléga volt a város első számú táncdalénekese, a középiskolás lányok bálványa, és én is felnéztem rá: csaknem kétszáz centiméterre nőtt. Az akkor divatos Adamo-számokat tudta kísérteties azonosulással előadni, ennek ellenére a személyi igazolványába kegyetlenül bevésték, hogy foglalkozása: sm., pedig igazi művész volt, ezért is vonzódtam hozzá.) Már a teraszon megpillantottam, egy gyönyörű szőkeséggel egyetlen korsóból nyalták a sörhabot. Kicsit otrombán elrikkantottam magam:
Ez egy oda-vissza regény. Miután elolvasta az ember a nyomtatás sorrendjében, talán érdemes elolvasni még egyszer, a végétől indulva, fejezetenként hátrálva előre. Aki akarja, kezdheti rögtön így. ...
Online ár:
2 000 Ft
Online ár:
2 500 Ft