Ez a feladatgyűjtemény azzal a céllal készült, hogy segítséget nyújtson a középiskolába készülő 8. osztályos tanulóknak és felkészítő tanáraiknak a felvételi vizsgákon való sikeres szerepléshez.
A kötet 14 fejezetre tagolódik. Az 1-12. fejezetekben témakörönként csoportosítottuk a megoldandó feladatokat, a 13.-ban különböző témakörökhöz tartozó vegyes feladatokat adtunk meg, a 14.-ben pedig az elmúlt évek feladatsoraiból válogattunk.
Fontosnak tartottuk, hogy a feladatok egy részénél, a tipikus és a nehezebb feladatok esetén a megoldások menetét is tartalmazza a feladatgyűjtemény, míg másoknál csak a végeredményeket közöljük.
A tematikus és az összefoglaló feladatsorok összeállításánál arra törekedtünk, hogy a középiskolai tanulmányok elsajátításához szükséges alapvető ismeretanyagon túlmutató, összetettebb gondolkodást igénylő feladatok is szerepeljenek.
Igyekeztünk megfelelni az új elvárásoknak, szem előtt tartottuk, hogy az oktatásban egyre nagyobb szerephez jutó témakörök mint például a statisztika is helyet kapjanak.
Feladatgyűjteményünk felkészülési programot kínál a 8. osztályosok központi felvételi vizsgájára matematikából. Nem egyszerűen próbafeladatsorokat tartalmaz, hanem nyolc tematikus fejezetben végigv...
Akciós ár:
3 510 Ft
Korábbi ár: 3 276 Ft
Eredeti ár: 4 680 Ft
Akciós ár:
3 660 Ft
Korábbi ár: 3 416 Ft
Eredeti ár: 4 880 Ft
Akciós ár:
2 543 Ft
Korábbi ár: 2 233 Ft
Eredeti ár: 3 390 Ft
Akciós ár:
1 725 Ft
Korábbi ár: 1 610 Ft
Eredeti ár: 2 299 Ft
Akciós ár:
1 725 Ft
Korábbi ár: 1 610 Ft
Eredeti ár: 2 299 Ft
Akciós ár:
1 725 Ft
Korábbi ár: 1 610 Ft
Eredeti ár: 2 299 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján