Kolozsvári és brassai diákoskodás után, 1940-ben kezdtem el egyetemi tanulmányaimat a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen. Történelmet a Levéltárban, szociológiát, néprajzot, statisztikát a bálványosváraljai falukutató táborban tanultam. 1943 júliusától az Erdélyi Tudományos Intézet ösztöndíjasa voltam. Ennél az intézménynél 1945 októberétől tanársegédként, 1946-tól aligazgatóként dolgoztam. 1948 decemberében a Bólyai Tudományegyetem keretében előadó tanári státusba kerültem. 1949 áprilisától a Román Akadémia kolozsvári Történettudományi Intézetének keretében is végeztem kutatómunkát. (Időközben a volt Erdélyi Múzeum Egyesület levéltárát igazgattam.) A Bolyai, majd a Babes-Bolyai Egyetemen 1948 és 1983 között tanítottam, főleg egyetemes történetet. Ezek voltak pályám jelentősebb állomáshelyei, s egyben munkálkodásom intézményi keretei.
Jóllehet e szervezeti formák „szellemisége” alkotó munkára alkalmas évtizedeim javarészében inkább gátolt, mint segített, megkíséreltem a magam útján „haladgatni”. A gazdaság, a társadalom, közelebbről a népi életforma vizsgálata felől érkeztem el a históriához. Szükségszerű volt tehát művelődéstörténeti, s ezen belül történeti morfológiai érdeklődésem.
Készült Lipszky János 1806-ban megjelent műve alapján - Mappa Transilvaniae et Partium regni Hungariae Repertoriumque Locorum Objectorum.
Online ár:
890 Ft
Online ár:
1 000 Ft