Robert van Gulik holland diplomata volt, a kínai kultúra szerelmese és jó ismerője. Krimijei cselekményét a régi kínai bűnügyi történetekből merítette. Márpedig a kínai krimik elsősorban a legendás Dee bíróról szólnak, aki minden bűncselekményt kinyomoz.
Ebben a könyvben már hivatali pályafutása végén találkozunk a bíróval, aki Kantonba érkezik a császári cenzor eltűnését felderíteni. Vele van két segédje, Tao Gan, a hajdani csaló és Chiao Tai, az egykori katona és útonálló. Nekik hármuknak kell egy nyüzsgő nagyvárosban a nyomára bukkanni az eltűnt főhivatalnoknak. Ehhez persze tudniuk kéne, miért ment Kantonba a cenzor, miért álruhában, és miért nem fordult a kantoni tartományi kormányzóhoz. Vegyük ehhez hozzá a lázongó arab közösséget, egy gyönyörű félarab táncosnőt, egy perzsa hajóskapitányt és a szolgálatára álló tizenhat éves ikerlányokat, a vak tücsökáruslányt, és keverjük meg erőteljesen! Az eredmény egy ismeretlen világban játszódó, rendkívül szórakoztató krimi, amely még Hollywood képzeletét is megmozgatta: a regényből John McTiernan készül filmet forgatni.
Hét nap. Három család. Egy gyilkos. Kate azt hiszi, élete legjobb nyaralása vár rá: a három legjobb barátnője a családjával egy provence-i luxusvillában. Ilyen csak a mesében van. A mese azonban ha...
Online ár:
2 490 Ft