FÜLSZÖVEG
A szerző, dr. Jaszovszky László Kassán nőtt fel a két világháború között. Szellemi eszmélését és gondolkodását alapvetően meghatározta a Magyarországtól elszakított felvidéki város történelmi helyzete, hangulata.
Középiskolás éveiben kezdett publikálni, egyik írásában azt fejtegette, hogy a Habsburg-monarchia feldarabolása a kelet-közép-európai térség káoszához vezet, melyet kihasználva vagy a Szovjetunió, vagy Németország szerez majd dominanciát az itt élő népek és államaik felett.
Jaszovszky László Magyarországon végezte a jogi egyetemet, 1941-ben avatták doktorrá. 1953-tól polgári peres bíróként dolgozott, 1988-ban vonult nyugdíjba mint a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke.
Könyvének íve Trianontól a II. világháború befejezéséig húzódik. A mű központi tengelyét a versailles-i békediktátum, pontosabban az abból kifejlődő történelmi események jelentik. Mégsem egy hagyományos Trianon-könyvet tart a kezében az olvasó. Jaszovszky László ugyanis számos ponton meglepően új megközelítésben láttatja a történelmi eseményeket, leleplezve ezzel a szocialista történetírás udvari jellegét és tendenciózus törekvéseit, de semmibe veszi a polgári történelemtudományban kialakult tabukat és kliséket is. Jaszovszky László tehát egy harmadik utat választott. Kompromisszumot nem ismerve, kifejezetten Magyarország, pontosabban a magyar érdekek szempontjából vizsgálja az eseményeket. Ez a kötet legfőbb ereje
Online ár:
1 990 Ft
Online ár:
2 990 Ft
Online ár:
4 990 Ft