A könyv bemutatja a szovjet hadseregben 1945 előtt rendszeresített 40 típust. Részletesen olvashatunk a harckocsik kifejlesztéséről és alkalmazásáról a 20-as évektől kezdődően, megismerkedhetünk a 30-as évek koncepciós pereinek hatásával és az 1941-es német támadással egyaránt. Bemutatásra kerülnek a Kurszknál vívott hatalmas páncélos ütközet és a Berlinben folytatott utcai harcok is. A sztálini korszak harckocsi fegyvernemének növekedését és fejlődését ritka, fekete-fehér felvételek segítségével követhetjük nyomon. A képeken láthatjuk a 30-as évek hadgyakorlatait, a Vörös Téren tartott díszszemléket, a mindennapi szolgálat közben készített felvételeket csakúgy, mint a harc közben rögzített eseményeket. A fényképek mellett helyet kaptak a szovjet és a szovjet hadseregben rendszeresített idegen típusokat bemutató rajzos ábrák és részletes adatok is. A könyv bemutatja a szovjet harckocsi fegyvernem kifejlesztését röviddel az Októberi forradalom után, olvashatunk arról, hogyan szerezték meg az USA-ból a Christie-féle futóművet, valamint bepillantást nyerhetünk a szovjet hadsereg 30-as években történt növekedésébe, illetve a sztálini perekbe, melyek éppen akkor gyengítették meg a harckocsi fegyvernemet, mikor a Hitler vezette Wehrmacht egyre komolyabb fenyegetést kezdett jelenteni a Szovjetunió számára.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Gazdagon illusztrált kalauz a kézifegyverekhez a 15. századtól napjainkig. Bemutatja a kovás fegyvereket, az ismétlőpuskákat, a sörétes puskákat, a géppisztolyokat, a gépkarabélyokat, a nehéz géppu...
Akciós ár:
4 725 Ft
Korábbi ár: 4 410 Ft
Eredeti ár: 6 300 Ft
Akciós ár:
1 875 Ft
Korábbi ár: 1 750 Ft
Eredeti ár: 2 500 Ft
4
az 5-ből
1 értékelés alapján
A könyv megteszi amit ígér:bemutatja az orosz harckocsigyártást nagyjából Sztálin haláláig,sőt az akkori harckocsik örökségét is.A könyv azonban néhol ok nélkül Szovjet-párti pl:a JSZ-2(IS-2) harckocsit a legerősebbként mutatja be,ami még átértelmezésként sem helyes:a legjobb(leghatékonyabb)harckocsiknak a közelébe sem ér elég ha a T-34-re vagy a Panzer IV,Panzer V vagy Sherman típusokkal hasonlítjuk össze,legerősebb pedig azért nem lehet,mert egy Királytigris minden szempontból erőteljesebb volt(a sebesség 1 az 1 ellen,szemtől szembeni harcban nem fontos).Tehát a könyvben leírtakat kis fenntartással kell kezelni,de! ennek ellenére nagyon jó mű,a T-34-est pedig rettentő részletesen bemutatja.