E kiadvány tartalmazza a közúti közlekedés szabályairól szóló, többször módosított 1/1975. (II.5.) KPM–BM együttes rendelet hatályos szövegét, ami kiterjed a közelmúltban hozott, 2010. január 1-je és 2013. július 1-je között hatályba léptetett KRESZ-módosításokra is.
A könyv olvasástechnikai segítsége, hogy visszalapozás nélkül idézhetjük fel a közlekedési jogszabály önmagára való visszautalásainak tartalmát: kék háttérrel kiemelt rövid emlékeztetők foglalják össze a hivatkozással jelzett szabályokat.
Mellékletként megtalálhatóak a KRESZ – e könyvben kék csillaggal külön megjelölt – hivatkozásaiban megemlített jogszabályok kivonatai is, amelyek szükségesek a téma átlátásához.
A kiegészítő rendeletekben a 2011. július 1-jétől hatályos közigazgatási bírságrendelet, az ugyanekkor szigorított közlekedési előéleti pontrendszer, a környezetvédelmi plakettek rendszere és az úthasználattal arányos útdíjfizetés általános szabályai is megtalálhatók.
Az elektronikus útdíjfizetés (ED) útvonal-hálózatát térképpel szemléltetjük a könyv utolsó oldalain.
A kapcsolódó jogszabályok idézetei kivonatosak, a járművezetők, ill. üzemben tartók számára legfontosabb részletek (okmányok, engedélyek, műszaki feltételek, stb.) kigyűjtésével.
KRESZ könyv személygépkocsi-vezeték részére. Főbb tartalmi elemei: - Közlekedési ismeretek. - Vezetéselmélet. - Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek.
Akciós ár:
2 625 Ft
Korábbi ár: 2 450 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Akciós ár:
2 625 Ft
Korábbi ár: 2 450 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Akciós ár:
6 750 Ft
Korábbi ár: 6 300 Ft
Eredeti ár: 9 000 Ft
Akciós ár:
3 675 Ft
Korábbi ár: 3 430 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft