Dr. Kiss Péter gyermekgyógyász főorvos hosszú és eredményes gyógyító tevékenysége mellett számos tudományos közleményt, könyvet írt és szerkesztett. Aktív gyógyító tevékenysége befejeztével kezdett azzal a gondolattal foglalkozni, hogy emléket állítson az elmúlt két évszázad magyar zsidó orvosainak. Azoknak az orvosoknak, akiknek kiemelkedő szerepük volt - a gyógyítás mellett - a magyar tudományos medicinában is.
2005-ben került Kiss Péter kezébe Gergely András Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. A könyv áttanulmányozása után úgy látta, hogy ez a nagyszerű összeállítás hibákat tartalmaz, hiányos is, számos orvos kimaradt belőle. Óriási lelkesedéssel kezdte gyűjteni a hiányzó adatokat: levelezett anyakönyvi hivatalokkal, temetőkkel, könyvtárakkal, levéltárakkal. Ebben a munkában vállvetve dolgozott dr. Emed Alexander izraeli orvossal. A könyvet, amelyik közel két évszázad magyar zsidó orvosainak életrajzát tartalmazza - az eredeti tervek szerint - Raj Tamás közreműködésével a Makkabi Kiadó adta volna ki.
Az Ab Ovo kiadó dr. Kovács Judit gyermekgyógyász, dr. Kiss Péter felesége segítségével jelenteti meg a Magyar szidó orvosok életrajzi gyűjteményét.
Zsindelyné Tüdős Klára a második világháború előtti békeévek ünnepelt divat- és jelmeztervezője, hazánk egyik első filmrendezőnője, akit a történelem tragikus eseményei arra késztetnek, hogy a szal...
Akciós ár:
2 625 Ft
Korábbi ár: 2 450 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Akciós ár:
3 375 Ft
Korábbi ár: 3 150 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Akciós ár:
3 375 Ft
Korábbi ár: 3 150 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Akciós ár:
2 700 Ft
Korábbi ár: 3 150 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Akciós ár:
1 950 Ft
Korábbi ár: 1 820 Ft
Eredeti ár: 2 600 Ft
Akciós ár:
3 375 Ft
Korábbi ár: 3 150 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján