A Benes-dekrétumok és a magyar kérdés 1945-1949
Attraktor, 2007
Összefoglaló
Az első Csehszlovák Köztársaság létrejötte és húsz éven belül bekövetkezett felbomlása, megszűnése a 20. századi cseh és szlovák nemzeti identitás két meghatározó történeti tapasztalata, amelyet éppúgy nem lehet figyelmen kívül hagyni, mint a magyar történelem trianoni és bécsi döntésekkel kapcsolatos történeti traumáit, illetve élményeit. Ezzel csupán annak a zsákutcás nemzetállami gondolkodásnak az öntévesztő, s nem ritkán önveszejtő logikáját kívánjuk érzékeltetni, amire Bibó István A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című klasszikus esszéjében olyan egyértelműen rámutatott. Azt hangsúlyozta, hogy a trianoni nemzetállami logika nyilvánvalóan tévesnek bizonyult etnikai döntéseit 1938-ban, a legrosszabb időpontban és helyzetben próbálták az európai nagyhatalmak korrigálni.
Részletek
- 366 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9789639580992
- Fordító: Kovács Anikó, Halász Iván, Pálfi Zsolt, Szarka László, Tóth László, Dr. Tóth Norbert
- Szerkesztő: Popély Árpád, Szarka László, Sutaj, Stefan
Balatonfüredi panaszkönyv 1836-1840
Ez az értékes forrás, amely a reformkori balatonfüredi fürdőélet egyik legérdekesebb dokumentuma, évtizedekig lappangott, szövegét csupán korábbi közlések alapján lehetett részlegesen rekonstruálni...
Online ár:
2 700 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
2 880 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft
Online ár:
3 141 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
3 510 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
4 950 Ft
Eredeti ár: 5 500 Ft