Goebbels titkárnője voltam

Brunhilde Pomsel, Thore D. Hansen

Információk

  • 280 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • ISBN: 9789634059295

Összefoglaló

1911-ben Berlinben született egy kislány, aki sokra vitte: a Harmadik Birodalom propagandaminiszterének, Joseph Goebbelsnek a titkárnője lett. A mindennapi adminisztrációs feladatok ellátása mellett a német katonák halálozási statisztikáinak meghamisítása volt a munkája. A bukás után sem tanúsított megbánást, elhárította a személyes felelősségét a halálgépezetben elfoglalt szerepét illetően. Csak élete legvégén volt hajlandó interjút adni, melyben többször hangsúlyozta, hogy ő is úgy élt, ahogy a legtöbb német: nem tudott semmiről, mert nem akart tudni arról, ami nem rá tartozott. Ezért is lett az életéből készült dokumentumfilm címe Egy német sors. De vajon milyen tanulságokkal szolgálhat ma egy, a tetteiért felelősséget nem vállaló német gépírónő életrajza?

A náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels titkárnője több mint százévesen őszintén nyilatkozott mindarról, amit Hitler közvetlen környezetében átélt. Kikötötte, hogy az interjú egy része csak halála után jelenhet meg, például arról a kényszerabortuszról, mellyel elvették a zsidó szerelmétől fogant gyermekét.

Árinformáció nem elérhető
Nézd meg hasonló, elérhető ajánlatunkat:
4 200 Ft 3 780 Ft 0.1
Kívánságlistára
Teljes lista
  • "Tényleg sok tehetséges magyar származású tudós dolgozott Amerikában, de zseni csak egy: Neumann János." Így emlékezett barátjára, iskola- és munkatársára Wigner Jenő ...

    13 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Wisinger István: Egy elme az örökkévalóságnak - Neumann János regényes élete
    Raktáron
  • Dr. Csernus Imrét nem kell bemutatni senkinek - mégis csak kevesen ismerik igazán. Az egész ország találkozott már vele a televízió képernyőjén, hallgatta előadásait, ...

    13 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Dr. Csernus Imre: A harcos - Életrajz és lélekrajz
    Raktáron

    Dr. Csernus Imre: A harcos - Életrajz és lélekrajz

    Jaffa Kiadó, 2018
    1 + 50%
    0.150000006
    3 990 Ft 3 391 Ft
  • "Nincs nagyobb gyötrelem, mint magadban hordozni egy el nem mondott történetet." Maya Angelou Amikor tavaly októberben kirobbant és Magyarországon is végigsöpört a nag...

    8 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Hercsel Adél: Láthatatlan pokol - Túléléstörténetek a családon belüli erőszak hőseiről
    Raktáron

    Hercsel Adél: Láthatatlan pokol - Túléléstörténetek a családon belüli erőszak hőseiről

    Partvonal Könyvkiadó Kft, 2018 0.150000006 2 490 Ft 2 116 Ft
  • Ralph Brewster könyve négy háborús év krónikája egy rejtőzni kényszerülő, a kultúra és művészetek iránt mélyen érdeklődő amerikai szemszögéből. Brewster, az olasz útle...

    11 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ralph Brewster: Hontalanul Budapesten 1940-1944
    Raktáron

    Ralph Brewster: Hontalanul Budapesten 1940-1944

    Corvina Kiadó, 2018 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
Teljes lista
  • "Valahogy átvészeltük 1945 nyarát is." Talán a legfontosabb erdélyi női emlékírás Augusta Paton eddig kiadatlan önéletrajza, amelyben a két világháború közötti és az a...

    13 pont
    Beszállítói készleten
    10 - 12 munkanap
    könyv
    Báró Kemény Jánosné: Önéletrajzi emlékezések
    Beszállítói készleten

    Báró Kemény Jánosné: Önéletrajzi emlékezések

    Szépmíves Könyvek, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • "Tényleg sok tehetséges magyar származású tudós dolgozott Amerikában, de zseni csak egy: Neumann János." Így emlékezett barátjára, iskola- és munkatársára Wigner Jenő ...

    13 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Wisinger István: Egy elme az örökkévalóságnak - Neumann János regényes élete
    Raktáron
  • 1853-at írunk, a Habsburgok Európa leghatalmasabb uralkodó családja. Ferenc József birodalma Ausztriától Oroszországig és Németországtól Olaszországig terjed a császár...

    13 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Allison Pataki: Sissi - Az ifjú császárné
    Raktáron

    Allison Pataki: Sissi - Az ifjú császárné

    Helikon Kiadó, 2018
    1 + 50%
    0.150000006
    3 990 Ft 3 391 Ft
  • Az Őrvidék történelmi kutatása hosszú időkön át nem tartozott a történészek kedvenc témaköréhez, Burgenlandban sem. Nem csak ebből az okból jelent hiánypótló munkát je...

    8 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kelbert Krisztina: Arcképcsarnok - Gróf Erdődy Gyuláné gróf Széchényi Emília - Híres szombathelyi nők
    Raktáron
Teljes lista
Teljes lista
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!