A bámész civil - szlovákiai magyar szép versek
Lilium Aurum, 2005
Összefoglaló
Az Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelent antológia követve a korábbi évek hagyományait, illetve a hasonló jellegű magyarországi kezdeményezéseket (Az év versei, Szép versek) idén is igyekszik a hazai olvasóközönséghez közelebb hozni a határon túli kortárs magyar lírát. 31 szlovákiai magyar költőtől, fiataloktól és a már ismertebb idősebb nemzedéktől közöl a szerzők nevének betűrendjében egy vagy több költeményt. A szerzők között bizonyára többek neve is ismerősen csenghet már a hazai olvasóközönségnek: Ardamica Zorán, Barak László, Gyüre Lajos, Haraszti Mária, Hodossy Gyula, Kulcsár Ferenc, Mizser Attila, Monoszlóy Dezső, Tőzsér Árpád, Vida Gergely. Többük köteteit ismertettük az elmúlt évben, illetve olyanok is akadnak, akiknek szintén most jelenik meg önálló kötete. A könyvbe magyar nyelven írt, 2004-ben magyar nyelvű folyóiratokban, esetenként gyűjteményes kötetekben megjelent költemények kerültek.
Szeleknek fordít
Hol van a múltunk, és merre haladunk a jelenben? Tóth Krisztina 2020 és 2025 között írt és kötetbe rendezett verseit olvasva olyan élethelyzetekkel találkozunk, ahol az otthonos és az idegen nem el...
Online ár:
3 150 Ft
Kiadói ár: 3 499 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján